Az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága Csárdi Antallal kiegészülve „szúrópróbaszerűen, jegyzőkönyvszerűen, sorszámra” ellenőrizte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékát. Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke Facebook-videójában azt közölte, „megvan a nemzet aranytartaléka, 94,7 tonna, biztonsággal őrzi Dél-Pesten a nemzeti bank”.
Valamivel több mint egy hete a jegybank azt tette közzé a Facebookon, a belső ellenőrzés lezárult.
„A vizsgálat megállapította, hogy a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék hiánytalan, kifogástalan állapotban van. A magyar aranytartalék kisebb része, 15,5 tonna a Bank of England értéktárában van elhelyezve, Londonban”
– írta az MNB.
Korábban Lukács László György, a Jobbik frakcióvezetője még Orbán Viktort is kérdezte a parlamentben, vajon Matolcsy György a jegybanki alapítványok több száz milliárd forintra rúgó tőkevesztése mellett „a kasszafúró rokonok elvitték ezt is és Dubajba, New Yorkba vagy Isten tudja, milyen luxusautókra költötték el”. A kormányfő azt javasolta az ellenzéki politikusnak, kérjen személyes megtekintési lehetőséget.
Lukács most a Facebookon azt írta,
„az MNB által bemutatott aranykészlet számomra igazolta, hogyha komolyan veszik a hatóságok és az MNB is a munkájukat, a képviselők pedig az ellenőrzési kötelezettségüket, akkor a »nemzet vagyona« biztonságban lehet”.
Az ellenzéki honatya hozzátette, fontos lenne, hogy
a „nagy budapesti pénzrablásban”, azaz a jegybanki alapítványok ügyében ebben se kelljen hónapokig várni „a Professzor és a kasszafúró rokonok, haverok lekapcsolására és a vagyon visszaszerzésére”.
Mint arról korábban lapunk beszámolt, az MNB tartalékainak mindössze egyötödét teszi ki az arany, egynegyedét devizabetétek alkotják, míg 51,1 százaléka deviza-értékpapírokban fekszik.
Fun fact: az arany az egyik legsűrűbb fém, egy köbcentiméter ebből a nemesfémből 19,3 grammot nyom. Ez azt jelenti, hogy
a Budapesten őrzött 94,73 tonna arany mindössze 4,9 köbmétert tesz ki, míg a kisebb, londoni aranyunk 15,5 tonnája 0,8 köbméter teret foglal el.
(Mivel itt nem szorosan illeszkedő aranytömbökről van szó, így a ténylegesen kitöltött hely természetesen valamivel nagyobb.)
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »


