Megvan az alkotmánybírósági döntés a közigazgatási bíróságok ügyében

Megvan az alkotmánybírósági döntés a közigazgatási bíróságok ügyében

Az országgyűlési képviselők negyede indítványozta, hogy az Ab semmisítse meg a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt.

Elutasította az Alkotmánybíróság (Ab) az önálló közigazgatási bíróságok felállításáról rendelkező törvényt támadó indítványt, mert megítélése szerint a törvény összhangban van az alaptörvénnyel. „Önmagában a miniszteri igazgatás nem sérti sem a hatalommegosztás elvét, sem a bírói függetlenséget” – áll az Ab határozatáról szóló, a testület honlapján csütörtökön közzétett közleményben.

Az országgyűlési képviselők negyedének indítványa szerint a szabályozás sérti a hatalommegosztás elvét és a kellő felkészülési idő, valamint az ítélkező bírák pártatlanságának, befolyástól mentes döntéshozatalának követelményét.

Az indítványozók érvelése szerint a bírói függetlenség elvét sérti, hogy az igazságügyi miniszter dönt a bírói pályázatokról és a költségvetési kérdésekről, és ő nevezi ki bírósági vezetőket.

Az indítvány benyújtása után az Országgyűlés a közigazgatási bíróságok függetlenségét biztosító további garanciákról szóló törvénnyel megváltoztatta, illetve kiegészítette a szabályozást.

Hírdetés

Az Ab a módosított, kiegészített törvények vizsgálatánál abból indult ki, hogy a bírói függetlenség nem azonosítható a bírósági szervezet teljes igazgatási függetlenségével. A bírósági igazgatásnak több modellje létezik, így például a miniszteri modell, a bíró tanácsok általi igazgatás, valamint a vegyes modell és ezek különböző alfajai. Az Ab szerint az a döntő, hogy az igazgatás kizárólag a bíróságok szerkezeti működését érintse, és ne befolyásolja az ítélkezési tevékenységet, illetve ehhez kapcsolódóan a bíró és a bírósági szervezet függetlenségét.

Önmagában a miniszteri igazgatás nem sérti sem a hatalommegosztás elvét, sem a bírói függetlenséget.

Mindaddig, amíg a miniszter igazgatási tevékenysége a szakmai működésre, az ítélkező tevékenységre nem gyakorol közvetlen befolyást, alaptörvény-ellenesség nem állapítható meg – mondta ki az Ab.

Az Ab megállapította, hogy a törvény biztosítja a bírói szervek részvételével megvalósuló, az igazságügyi miniszter egyoldalú politikai meghatározottságát semlegesítő ellensúlyt. Az Országos Közigazgatási Bírói Tanács (OKBT) Személyi Tanácsának a bíróvá válás folyamatában és egyes bírósági vezetők kinevezésénél, felmentésénél megfelelő jogosítványai vannak. A közigazgatási bíróságok igazgatásáért felelős miniszter költségvetési jogkörei közvetlenül az alaptörvényen alapulnak, a bírói szervek és vezetők közreműködése az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítását elősegítő ellensúlyként elegendő. A bírók beosztása és áthelyezése, kirendelése, a címadományozás szabályai kellő garanciákat tartalmaznak ahhoz, hogy érvényesüljön az ítélkezés függetlenségének elve.

A határozathoz a 15 tagú testületből három alkotmánybíró – Balsai István, Pokol Béla és Stumpf István – különvéleményt csatolt. Ezek, az Ab határozatával együtt, a testület honlapján olvashatók.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »