Megvan a Ferencváros ellenfele a Bajnokok Ligájába jutásért

Megvan a Ferencváros ellenfele a Bajnokok Ligájába jutásért

Végül nem a Kolozsvár lett az. Ha kikap a Fradi a svájciaktól, az Európa-liga főtáblája akkor is biztos.

A skót Rangers FC kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában.

A glasgow-i csapat – amelynek szombaton ért véget a negyven mérkőzésből álló veretlenségi sorozata hazája bajnokságában – a múlt heti, idegenbeli első meccshez hasonlóan a párharc keddi, hazai visszavágóján is 2-1-re kapott ki a svéd Malmö FF-től. Utóbbi találkozón a Rangers 1-0-ra vezetett, amikor a szünet előtt emberelőnybe került, a vendégek a második félidőben mégis fordítani tudtak.

A Malmö FF ellenfele a bolgár PFC Ludogorec lesz a következő körben.

A továbbjutók a BL-selejtező utolsó fordulójába kerültek, ahol a csoportkörbe kerülésért játszhatnak – az első találkozókat a jövő héten rendezik -, a vesztesek pedig az Európa-liga-selejtező negyedik, utolsó körében folytathatják szereplésüket.

Eredmények, selejtező, 3. forduló, visszavágók:

PFC Ludogorec (bolgár)-Olimpiakosz (görög) 2-2 (0-1, 2-2, 2-2) – tizenegyesekkel: 4-1

Továbbjutott: a Ludogorec, tizenegyesekkel.

Benfica (portugál)-Szpartak Moszkva (orosz) 2-0 (0-0)

Tj.: a Benfica kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.

Legia Warszawa (lengyel)-Dinamo Zagreb (horvát) 0-1 (0-1)

Tj.: a Dinamo Zagreb, 2-1-es összesítéssel.

Rangers FC (skót)-Malmö FF (svéd) 1-2 (1-0)

Tj.: a Malmö FF kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel.

korábban:

Hírdetés

Young Boys (svájci)-CFR Cluj (román) 3-1 (3-1)

Tj.: a Young Boys, 4-2-es összesítéssel.

Sahtar Donyeck (ukrán)-KRC Genk (belga) 2-1 (1-0)

Tj.: a Sahtar Donyeck kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel.

FC Midtjylland (dán)-PSV Eindhoven (holland) 0-1 (0-0)

Tj.: a Midtjylland kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.

AS Monaco FC (francia)-Sparta Praha (cseh) 3-1 (0-0)

Tj.: a Monaco kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

Sheriff Tiraspol (moldovai)-Crvena zvezda (szerb) 1-0 (1-0)

Tj.: a Sheriff Tiraspol, 2-1-es összesítéssel.

Slavia Praha (cseh)-Ferencvárosi TC 1-0 (1-0)

Tj.: az FTC, 2-1-es összesítéssel.

A negyedik forduló párosítása:

RB Salzburg (osztrák)-Bröndby IF (dán)

Young Boys-Ferencvárosi TC

Malmö FF-PFC Ludogorec

Sheriff Tiraspol-Dinamo Zagreb

AS Monaco FC-Sahtar Donyeck

Benfica-PSV Eindhoven


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »