Megvan a csörögi kaszabolós cigányok neve, s egyikük képe

Olvasói levél. Máshol sok téves infó jelent meg. Áldozatuk arcát szándékosan, egy életre eltorzították, Pintér patkány rendőrsége szabadlábra helyezte őket. Csörögön amúgy is mindennapos a cigány terrorizmus, hatósági félrenézéssel.

Oláh Márk, az egyik féreg, várjuk a többi fotóját is

Péntek (2014 július 11.) este négy cigány úgy gondolta, hogy Csörögben egy ismerős kocsmájában fog „mulatni.”  Mikor szóltak nekik tíz óra körül, hogy záróra és lassan fogyasszanak, ezen úgy felháborodtak, hogy elkezdtek törni, zúzni. Egy 19 éves vékony fodrász srác ült a pultnál, vesztére! Ő ugyan egy szót sem szólt, mégis lekapták a székről, a fején széttörtek egy sörösüveget és a törött üveggel széttrancsírozták az arcát.

Tették ezt módszeresen, ketten lefogták, a hajánál fogva hátrafeszítették a fejét, majd a törött sörösüveggel kb két percig szabdalták az arcát, a részeg, drogos retkek. Körömnyi nagyságú húsdarabok szakadtak ki belőle, a padló csurom vér volt.  Az ismerősöm felesége volt a pultban, Ő próbált segíteni a srácon, de őt úgy fejbe rúgták, hogy elájult, majd még ájultan is tovább rugdosta az egyik retek. Egy másik vendég aki segíteni próbált nyílt orrcsonttörést szenvedett, Őt is sörösüveggel ütötték arcon.

Ezek a cigánybűnözők már harmadszor voltak ott balhézni, előre rákészültek, mert mire kitört a verekedés addigra az egyik kiment az autóhoz és járó motorral várta a többieket, így biztosítva a menekülést. Az üveggel kaszaboló oláh sándornak habzott a szája és teljesen magán kívül volt, valószínűleg be volt lőve. Neki az a specialitása, hogy gyógyszerre iszik emiatt az utóbbi időben többször kellett kimosni a gyomrát és sajnos így megmentették az életét (a mi pénzünkön).

Hírdetés

(Az üveggel kaszaboló neve oláh sándor, és ott volt még oláh márk és még két oláh, nekik a keresztnevüket nem tudjuk)

Mivel tudták kik az elkövetők, a rendőrök még aznap este bevittek hármat, de már másnap reggel kinn volt mind. A kaszaboló bujkált, de félve a népharagtól feladta magát. Arra talán ő sem számított, hogy még aznap délelőtt ő is szabadlábon lesz. A magukból kivetkőzött állatok egy család tagjai voltak, testvérek, unokatestvérek Vácdukán laknak. Oláh sándort érdemes volt kiengedniük, mert már ismét bujkál, tehát konkrétan megvalósult a szökés, elrejtőzés.

A 19 éves szétkaszabolt srác orvosai azt mondták, a srác arcán a szövetek annyira károsodtak, hogy azt a teste más részéről kell pótolni, torz arccal kell leélnie az életét. A rendőrség szerint ennek ellenére ez 8 napon belüli sérülés, így nem súlyos testi sértés, ezért nem tartották benn a visszaeső cigányokat.

A cigányok szabadon, a srác kórházba, egy életre tönkretéve, bennem meg forr a düh valamit tenni kéne. Vagy 10-20 évre lecsukatni az állatokat ( gondolom ehhez kéne a srácnak egy jó ügyvéd). A faluban óriási a felháborodás, gyakorlatilag lincshangulat uralkodik (teljesen jogosan). Addig nem lesz nyugalom, amíg ezek szabadlábon vannak.

Kovács Péter

magyarhajnal.com


Forrás:magyarhajnal.com
Tovább a cikkre »