Megváltozott több oltási ajánlás is

Megváltozott több oltási ajánlás is

Az oltatlanokra vonatkozó és a harmadik oltást érintő szabályokban is van újdonság. Állásfoglalás érkezett a negyedik oltásokkal kapcsolatban is.

Új szakmai ajánlás jelent meg a koronavírus elleni oltások használatához – szúrta ki az Index az épp karácsony előtt megjelent tájékoztatót a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján.

A december 20-i dátumú, 23-án közzétett dokumentum több területet is érint.

A 18 éven felüliek harmadik oltása esetében

  • mindig az oltóorvos dönt a vakcina típusáról.
  • egyik kombinációnak sincs általános ellenjavallata.
  • mRNS-oltás esetében bekerült az alkalmazási előiratokba a homológ (azonos típusú) ismétlő oltás adása is.
  • ismétlő oltásként a Modernából minden kombináció estén fél adag adandó be.
  • ha valaki az alapimmunizálást (két oltás, Janssenből egy) követően koronavírusos lesz, a gyógyulásától számított legalább 4, legfeljebb 6 hónappal kaphat Covid-oltást az ajánlás szerint.
  • az egészségügyi szakmai kollégium állásfoglalása alapján nem lehet végleges oltási felmentést adni, csak halasztani lehet a harmadik oltást a fenti, 4-6 hónapos időtartammal aktuális lázas állapot esetén, veszélyeztetett terhesség kialakulásakor (nőgyógyászati javaslatra), illetve súlyos immunhiányos állapot kialakulásakor (meghatárzott esetekben meghatározott időintervallumra).
  • ellenjavallat lehet (ahogy a második oltás esetében is az volt) a korábban beadott oltás elleni anafilaxiás reakció, ám ezeket az eseteket egyedileg kell mérlegelni.

Hírdetés

A 12-17 évesek ismétlő, 3. oltásával kapcsolatban közölték:

  • a járványhelyzetre való tekintettel javasolják annak beadatását.
  • az oltást követő nemkívánatos események elhanyagolhatók.
  • az alapimmunizációt követően minimum 4, legfeljebb 6 hónappal javasolják beadni (mint a felnőtteknél).
  • a Modernából itt is fél dózis adandó be.

Az oltást még egyáltalán nem kapó betegekkel kapcsolatban hangsúlyozzák:

Kiemelték a tájékoztatóban továbbá, hogy

a fertőzésen való átesettség nem felel meg az immunizációnak. Minden esetben a teljes oltási sor beadása szükséges.

Kitérnek még az immunihányos betegek, a sérült immunitású hematológiai betegek, valamint az immunszupresszív vagy immunmoduláló kezelésben részesülők harmadik oltásának szabályaira – ez részletesen a tájékoztatóban olvasható, ide kattintva.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »