Megváltozott a külföldiek véleménye Oroszországról

A szervezők szerint a sikerességén túl az a labdarúgó-világbajnokság legnagyobb eredménye, hogy megváltoztatta a külföldiek Oroszországról alkotott véleményét.

Alekszej Szorokin, a szervezőbizottság elnöke szombati, moszkvai sajtótájékoztatóján ismertette, hogy egymilliónál is több külföldi érkezett a több mint egy hónapig tartó eseményre, a 11 rendező város 12 stadionjának kihasználtsága pedig 98 százalékos volt. Külön kiemelte, nem igazolódtak be a tornát megelőző, rasszizmussal és futballhuliganizmussal kapcsolatos félelmek, ugyanis egyetlen komolyabb rendbontásra sem került sor.

„A vb megváltoztatta az Oroszországról kialakult képet. Megmutattuk a világnak, kik is vagyunk: nyitott és vendégszerető nép” – fogalmazott Szorokin, akinek szavai egybecsengenek Gianni Infantinóéval. A nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke pénteken fogalmazott meg hasonló véleményt a vendéglátókról.

Szorokin arról is beszélt, hogy a dél-amerikai szurkolók sokkal nagyobb számban képviseltették magukat a tornán, mint az európaiak, ugyanakkor nem kívánt találgatásokba és spekulációkba bocsátkozni ennek okairól. Azt viszont hozzátette, a végjátékra már utóbbi földrészről is egyre többen érkeztek, amit érthetőnek nevezett, mivel a legjobb négy közé csak európai gárda került.

Példaként hozta fel, hogy a vb előrehaladtával Angliából egyre több úgynevezett Fan ID-t váltottak ki, ami a belépő mellett elengedhetetlen ahhoz, hogy a szurkoló bejusson a stadionba.

Hírdetés

Szorokin szerint Oroszország ledöntötte a vele szembeni előítéleteket, mert mindenkit a lehető legnagyobb szeretettel fogadtak akármelyik országból, a világ bármely szegletéből is érkezett.

A szervezők vezetője arról is beszélt, hogy nemcsak a külföldiek véleményét változtatta meg a vb, hanem saját magukét is, amihez nagyban hozzájárult a hazai válogatott jó szereplése. Pedig a Szbornaja úgy vágott neki a tornának, hogy a résztvevők közül a legalacsonyabban rangsorolt csapat volt a FIFA világranglistáján.

Az oroszok a Szovjetunió felbomlása óta először jutottak túl a csoportkörön, ráadásul a nyolcaddöntőben 1-1-es döntetlent követően nagy meglepetésre 11-esekkel elbúcsúztatták az egyik nagy esélyesnek tartott spanyol együttest.

„Most már elhisszük, hogy tudunk jól futballozni és képesek vagyunk olyan eseményt rendezni, amely globális jelentőségű” – mondta zárásként Szorokin.

A világbajnokságból még egy találkozó maradt, vasárnap 17 órától a moszkvai Luzsnyiki Stadionban játsszák a francia-belga döntőt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »