Gulyás Vilmos mosoni, Hencz Márton soproni és Palatinus Kristóf magyaróvári diakónusokat Veres András megyéspüspök áldozópappá szentelte június 17-én, szombaton a győri székesegyházban. A szentelendők még ezt megelőzően a Brenner János Papnevelő Intézet újságjában, az UtCÁ-ban írtak papi jelmondatukról, hivatásukról.
Gulyás Vilmos
„Az Úr az én pásztorom” (Zsolt 23,1)
Papi jelmondatomnak is – a diakónusi jelmondatomhoz hasonlóan – a 23. zsoltár első sorát választottam. Ez a mondat végigkísért egész életemen, így a diakónusi év alatt is, ezért sem választottam új jelmondatot. Másrészt azért nem választottam más jelmondatot, mert a diakónusi szolgálat továbbra is része kell hogy legyen az életemnek, ugyanolyan szolgáló lelkülettel és szeretettel kell az áldozópapi szolgálatot is végezni.
Az Úr jó pásztorként gondoskodik nyájáról, ezt szeretném én is megélni papi életemben azáltal, hogy én is figyelek az Úr gondoskodó szeretetére, valamint én is jó pásztorként gondoskodom nyájáról. Az Úr példája szerinti, Jézus Szíve szerinti pásztorként akarom élni életemet. Az Ő példája szerint akarok gondoskodni népéről, nem megfeledkezve arról, hogy engem is Krisztus, a Jó Pásztor vezet, én is a nyájjal együtt megyek arra a helyre, ahová Ő vezet. Áldozópapként pedig magát Krisztust, a Jó Pásztort akarom nyújtani a szentségek kiszolgáltatásával. Krisztust akarom közvetíteni egész életemmel, és szeretném, hogy Őt sugározzam egész életemmel. Ezért napról napra, egyre jobban hasonulnom kell Krisztushoz. Ezért Krisztusra, a Jó Pásztorra tekintek, aki példaként előttünk jár, aki Jó Pásztorként vezeti népét.
Ehhez szeretném kérni a Kedves Olvasó imáit, hogy ezt a pásztori szolgálatot krisztusi módon tudjam végezni, teljes szívvel és az Úrba vetett bizalommal.
*
Hencz Márton
„Isten országa köztetek van” (Lk 17,21)
Isten szeretete által benne van ebben a világban. Az ember pedig meghívást kapott, hogy szabadon válaszolhat erre a jelenlétre. Nem vagyunk tehát egyedül! Megváltott, megajándékozott, szeretett emberek vagyunk, és arra kaptunk meghívást, hogy ennek örömét tovább tudjuk adni másoknak is. Hiszen „minden annyit ér, amennyi szeretet van benne”. Isten országába csak az lép be, aki válaszol az isteni szeretetre; vagyis elkezd élni Isten akarata szerint, a Jézus által meghirdetett szeretettörvények szerint. Aki így él, abban Isten kezd el élni, az Isten országában él (1Jn 4,16), s új módon tapasztalja meg ennek az országnak békéjét és örömét. Isten országa tehát nincs földrajzi helyhez kötve. „Isten országa bennetek van; köztetek van” – mondja Jézus (Lk 7,21).
Papi hivatásom arra hív meg, hogy a magam és mások számára is tanúságot tehessek az evangéliumról, annak igazságáról és erejéről. Az ebből fakadó öröm és boldogság az, amire úgy gondolom, hogy a világ ma is szomjazik. Ezen az úton járva szeretném Jézust követni, érinteni őt és meglátni arcát a másik emberben. Krisztus jelenlétét sugározni, barátságát és irgalmát közvetíteni, azaz: megjeleníteni a világnak Krisztust! Azt a Krisztust, aki feláldozta magát értem, és szeretetét sohasem vonta meg tőlem. Mindent őáltala, ővele és őbenne tenni. Ehhez kérem a Jóisten áldását és a Szűzanya közbenjárását.
*
Palatinus Kristóf
„Tedd egyszerűvé szívemet” (Zsolt 86,11)
A papszentelésre készülve újra és újra megfogalmazódik bennem az az öröm, hogy Isten kiválasztott. Éppen engem. Milyen felemelő és megrendítő érzés, hogy a Mindenség Ura éppen belém veti a bizalmát. Ez a kiválasztottság reményt, hálát és lelkesedést ébreszt bennem. Isten mindannyiunk számára készített egy utat. Egy utat, amely csak nekünk szól, és ez az érzés, hogy valahová, valami felé tart az életem, mindannyiunkban ott van. Terelgetjük életünket egy bizonyos irányba, mert hisszük, hogy azon az úton megtaláljuk kiteljesedésünket, életünk értelmét. Amikor pedig eltölt minket az a bizakodás, hogy megtaláltuk a helyes utat, amely Isten szándéka szerint való út, akkor béke tölti el a szívünket, és ez a béke olyan energiát és buzgóságot képes adni, amely arra ösztönöz, hogy minél jobban, minél teljesebb odaadással végezzük mindazokat a feladatokat, melyeket Isten az utunkba ad, melyeket lehetőségünk van megtennünk mások és a saját lelkünk növekedésére.
Papszentelés előtt állva ez a béke és ez a lelkesedés tölt el, mert úgy érzem Isten kegyelméből és meghívásából megtaláltam ezt az utat. Isten minden ember boldogságát akarja. Az Általa számunkra készített hivatás adja meg ezt a boldogságot, és számomra ezt jelenti felszenteltnek lenni, papnak lenni. Nagy öröm továbbá az is, hogy ebben a kiválasztottságban nem vagyok egyedül. Megerősítő tud lenni, amikor látom társaimat, akiket szintén ez a béke tölt el, és bízom benne, hogy életünk útján Isten segítségével és egymás iránti szeretettel tudunk majd haladni.
Forrás: UtCA, a Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet lapja/Győri Egyházmegye
Fotó: Ábrahám Kitti; UtCA
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
