Megválasztották az Európai Parlament új elnökét

Megválasztották az Európai Parlament új elnökét

A kereszténydemokrata Roberta Metsolát választották az Európai Parlament új elnökévé, 458 szavazattal – adta hírül a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A 43 éves, Máltáról érkező Metsola ezzel a harmadik nő, aki betölti az elnöki pozíciót. Az új szavazásra azért került sor, mert David Sassoli, a korábbi elnök elhunyt.

Hírdetés

A négygyermekes anya: az EP új elnöke – mandiner/AFP/Patrick Hertzog 

Metsolának négy fia van, férje, Ukko Metsola, finn nemzetiségű. A házaspárhoz kötődik egy különös rekord, ők voltak az elsők, akik 2009-ben úgy indultak EP-választásokon, hogy miközben házasok voltak, két külön ország listáján szerepeltek. Egyiküket sem választották meg, Roberta Metsola azonban 2013-ban már az EP tagja lett, azóta is folyamatosan az uniós törvényhozásban foglal helyet. Végzettségét tekintve jogász, aki az európai politikára és az európai jogra szakosodott. Képviselővé választása előtt is Brüsszelben élt, az EU-hoz akkreditált máltai képviselet attaséja volt. Az utóbbi években tagja volt az EP Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottságának (LIBE). Ezen belül 2018 óta tagja a jogállamiságot megfigyelő csoportnak.

Roberta Metsolát 2020 novemberében választották meg az EP első alelnökének, tavaly novemberben pedig őt nevezték meg mint az Európai Néppárt elnökjelöltjét.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »