Megválasztották az első nőt, és régóta az első németet is az EB élére. Hogyan reagáltak az európai fővárosok?

Megválasztották az első nőt, és régóta az első németet is az EB élére. Hogyan reagáltak az európai fővárosok?

Kedden az Európai parlament kétséges kimenetelű szavazáson megválasztotta az EU kormányának tekinthető Európai Bizottság éére Ursula von der Leyent. Az EB-nek így a történelem során először női és 1967 óta először német vezetője lesz.

Von der Leyen 383 szavazatot kapott, így csak kilenccel volt több támogató voksa, mint ami a megválasztásához kellett. Így a nyugaton főmumusnak kikiáltott Fidesz 13 EP-képviselőjének szavazatára is szükség volt a győzelemhez.

Jelentések szerint Von der Leyent a néppártiak, a szocialisták egy része és a korábbi ALDE-ból lett Renew Europe egy része szavazták meg. Ezeknek a pártcsaládoknak összesen 442 mandátumuk van, vagyis 59-en közülük nem támogatták von der Leyent.

Hogy reagáltak rá az európai fővárosok?

 

Berlinben Angela Merkel kancellár és Annegret Kramp-Karrenbauer CDU-elnök is elégedettségének adott hangot, bár a színfalak között nyilván keserű a szőlő. Németország örömmel mondott volna le az Európai Bizottság elnöki posztjáról az Európai Központi Bank elnöki posztjáért.

Von der Leyen kinevezése ráadásul feszültséget keltett és még kelthet is a német nagykoalíció pártjai között. A német szocialisták, az SPD ugyanis nem örült az eredménynek. Az Euractiv.com szerint EP-képviselői ellene is szavaztak, bár az eredményhirdetés után hozzátették, hogy hajlandóak támogatni az új EB-elnököt, ha kiáll a „békés, szabad, fenntartható (vagyis zöld – a szerk. megj.), szociális és esélyegyenlőségen alapuló” Európai Unióért. Milyen jól megfogható, konkrétan értelmezhető kifejezések, nem igaz?

Bécsben Sebastian Kurz egykori miniszterelnök némi távolságtartással mindössze jelezte, hogy Európának erős vezetőre van szüksége, aki „polgárainknak megoldásokat kínál a kllímaváltozásra, a migrációra, a versenyképesség problémáira”. Ausztria alapvetően Manfred Webert és a csúcsjelölti rendszert támogatta.

Párizs. A francia EP-képviselőknek csak a töredéke szavazott von der Leyenre. A macronista Renew Europe és a francia néppártiak ugyanakkor örömüket fejezték ki , hogy sikerült megválasztani az EB új elnökét, és érvényesült a tagállamok vezetőinek javaslata. A francia zöldek, szocialisták, szélsőbaloldaliak és szélsőjobboldaliak azonban már most azzal vádolják az EB új vezetését, hogy majd kiszolgálja a macronistákat.

Hága. Frans Timmermans, aki a V4-ek miatt maradt hoppon és maradt le az Európai Bizottság elnöki székéről, a választás után rögtön gratulált von der Leyennek. És bár von der Leyen kereszténydemokrata, vagyis néppárti, Timmermans odavetette neki, hogy kedd programját bemutató beszéde alapján „zöld és szocialista programot” valósíthat majd meg. Mivel egyéb epés megjegyzése nem volt a szocialisták korábbi csúcsjelöltjének, valószínű, hogy a háttérben már megtalálták azt a pozíciót, amivel a holland politikust kiengesztelik.

Hírdetés

A visegrádi négyek

 

Varsóban Mateusy Morawieczki lengyel kormányfő örömét fejezte ki, hogy az EP elfogadta azt a “kompromisszumos jelöltet, aki remélhetőleg hidakat fog építeni az elképzelések között”. Morawieczki szerint von der Leyent a lengyel kormányzópárt, a PiS (Jog és Igazságosság) szavazatainak köszönhetően választotta meg az EP.

Pozsonyban mérsékelt az öröm és mérsékeltek a nyilatkozatok is. Míg a többi országvezető korábban szocialista, liberális és néppárti érdekcsataként nyilatkozott az EB-elnökjelölt kiválasztásáról az EU-csúcson, addig Peter Pellegrini a tagállamokat tömörítő Európai Tanács, és az egyre nagyobb hatalmat akaró Európai Parlament közti érdekütközéséről beszélt.

A smeres Robert Hajšel EP-képviselő a facebookon azt írta, hogy demokratikusabb lett volna a csúcsjelölti rendszer, de mivel von der Leyen megszerezte az EP többségének támogatását, léynegében demokratikus felhatalmazást kapott. Hajšel saját bevallása szerint szintén igennel szavazott.

Budapest. A Fidesz és a V4-ek nemcsak megakadályozták, hogy a két úgynevezett csúcsjelölt hatalomra jusson, de hozzájárultak ahhoz is, hogy az általuk támogatott Ursula von der Leyen kerüljön pozícióba – hangsúlyozta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője az M1 aktuális csatorna műsorában.

Kijelenthető az is – mondta -, hogy az európai baloldal nem vállalta fel Ursula von der Leyen támogatását, miközben a jobboldal és a liberálisok igen. „Egy nagyon furcsa helyzet van: Ursula von der Leyen egy jobbliberális jelölt (…), csak reménykedni lehet magyarként, hogy a jobbon lesz a hangsúly” – fogalmazott. (MTI)

Madrid. A szocialisták vezette Spanyolországban szintén örülnek von der Leyen megválasztásának, elsősorban azért, mert az új EB-elnök szocialista programpontokat is felvállalt. Rómában Matteo Salvini és az Északi Liga nem támogatta von der Leyen, de az Öt csillag mozgalom igen, ahogy az ellenzéki szocialista Demokrata Párt és a Forza Italia is. Ennek következményeként az Euractiv.com szerint Salviniék mégiscsak adhatnak egy uniós biztost vond der Leyen csapatába.

Szófiában, a bolgár fővárosban nem nagyon ragadtatták el magukat, nem nagyon születtek közlemények a témával kapcsolatban. Annyit tudni lehet, hogy az ellenzéki sorban lévő bolgár Szocialista Párt az új EB-elnök ellen szavazott.

Vilniusban (Litvánia) egyöntetűen támogatták von der Leyent. Az orosz fenyegetés miatt valóban aggódó kis balti országban az eddig német védelmi miniszterként tevékenykedő vond der Leyen szimpatikus volt, mert az ő minisztersége alatt nőtt Németország katonai szerepvállalása a Baltikumban.

Bukarest. Klaus Johannis jobbliberális roman elnök elégedettségének adott hangot Ursula von der Leyen megválasztásával kapcsolatban. A jobboldaliak szintén sikernek könyvelték el az eredményt. A szocialista PSD kormányzópárt épp belső politikai földrengésével van elfoglalva, az EB-elnök megválasztása kevésbé hangsúlyos téma a roman fővárosban.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »