Megválaszolatlan kérdések az ex-főrendőr tragikus halála kapcsán

Megválaszolatlan kérdések az ex-főrendőr tragikus halála kapcsán

Az egykori országos rendőrfőkapitány, Milan Lučanský öngyilkossága továbbra is sok megválaszolatlan kérdést vet fel.

Az egyelőre nem nyilvános dokumentumoknak kellene megvilágítaniuk azokat az eseményeket, amelyek Lučanský halálát megelőzték.

Egyesek szerint a börtönben tettleg bántalmazták, ezt azonban az orvosok cáfolják. Sérülésével kapcsolatban Lučanský maga is azt mondta, hogy baleset volt, miután a sötétben megbotlott a papucsában és az ágynak ütközött. Később tornázott is és a sérülése rosszabbodott. A börtön személyzetének munkáját is pozitívan értékelte, a hivatalos jelentés szerint semmilyen panasszal nem élt.

Hírdetés

A térfigyelő kamerák felvételei körül is több kétely merült fel. Elsősorban a felvételek szaggatottsága vet fel kérdéseket, egy óra leforgása alatt három megszakítást is észleltek a trencséni kórházban, ahol Lučanský szemsérülését kezelték, de az eperjesi börtönben sem működik nonstop a kamera, amit a rendszer elavultságával magyaráznak.

A Lučanský-ügy legfrissebb fejleménye: özvegye nem járult hozzá, hogy a belügyminisztérium nyilvánosságra hozza az elhunyt ex-főrendőr egészségi állapotával kapcsolatos dokumentumokat, jóllehet fia, Adam Lučanský egy héttel korábban azt írta közösségi oldalán, hogy a család elfogadná az orvosi jelentés közzétételét.

Az elhunyt családjának jogi képviselője, Miroslav Radačovský elítéli azokat, akik bármilyen formában politikai célból visszaélnének az ex-rendőrfőkapitány temetésével. Az ügyvéd feltételezi azt is, hogy a Mária Kolíková belügyminiszter által életre hívott vizsgálóbizottságban a család képviselői is valamilyen módon részt vennének, ehhez azonban a bizottság statútumában bizonyos részleteket módosítani kellene.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »