Megvágták két tinédzser torkát előadás közben

Megvágták két tinédzser torkát előadás közben

Az új-zélandi középiskolások a Sweeney Todd borbélyos horrormusicalt adták elő, amikor a baleset bekövetkezett.

Megsérült két tizenhat éves fiú az új-zélandi Aucklandben, akik a Sweeney Todd: A Fleet Street démoni borbélya című musicalt adták elő – írja a New Zealand Herald. A darabban – amelyből 2007-ben filmváltozat is készült Tim Burton rendezésében és Johnny Depp főszereplésével – a címszereplő borotvapengével vágja el áldozatai torkát.

Nos, emiatt vághatták meg két diák torkát is a darab második felvonásának közepén. Egyikük súlyos, másikuk kevésbé súlyos sérüléseket szenvedett.

Ugyan a borotván, amelyet használtak, több védőréteg is volt, valahogy mégis sikerült vele sérüléseket okozni. A St. Kentigern College igazgatója, Steve Cole egy rádióműsorban azt mondta: sokszor ellenőrizték a kelléket, amelyet január óta folyamatosan használnak előadásaik során. Arra a kérdésre nem tudott válaszolni az igazgató, hogy mégis miképpen sérülhettek meg a fiúk.

A rendőrség is kivonult, de állításuk szerint nem történt bűncselekmény, az oktatási minisztérium is felajánlotta segítségét az érintettek családjának.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »