Megvágta az MSZP Kunhalmi videóját

Az MSZP hivatalos, internetre feltöltött videójából kimaradt az a rész, amikor Kunhalmi Ágnes többször is nevetőrohamot kapott a saját sajtótájékoztatója közben. A Híradó mutatta be pénteken a felvételt, azóta olyan gyorsan terjed, mint a legviccesebb internetes videók. Egyelőre nincs hivatalos magyarázat az MSZP-től, hogy mi történhetett.

Már az első néhány perc sem ment zökkenőmentesen az MSZP-s Kunhalmi Ágnesnek az év utolsó, pénteki sajtótájékoztatóján. A szocialista politikus hosszan koncentrált, de még így sem tudta végigmondani az első mondatot.

Az MSZP sajtósa a háttérből szólt is neki, hogy “Ágikám, figyelj azért, hogy ne a szilveszteri adást csináljuk”.

Kunhalmi Ágnesnek végül sikerült elmondania, hogy szerinte 2016 a kormány számára a bukás éve volt. A szocialista politikus ezután az újságírók kérdéseire is válaszolt.

A Híradó azt szerette volna megtudni, mit gondol Medgyessy Péter nyilatkozatáról, mely szerint a DK-nak és az MSZP-nek össze kellene fognia a Jobbikkal. Kunhalmi Ágnes először azt mondta, ő ezt kizártnak tartja, ám alig fél perc múlva már azt, hogy a maga idejében megfontolják.

Nincs minden benne 

Hírdetés

A politikus szereplését az MSZP honlapjára is feltöltötték. Az oldalon szereplő videó mindössze három perces, sem a sajtótájékoztató eleje, sem pedig a kérdések nem szerepelnek a felvételen. A videóból kivágták a derűs hangulatú részeket.

Az MSZP honlapján nem lehet visszanézni azt, amikor például Kunhalmi Ágnes leejti a tollat, majd azt mondja, nincs a helyzet magaslatán, és azt sem, amikor a saját válaszán nevet.

“Szórakoztató és elszomorító”

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatója egyszerre szórakoztató és elszomorító is.

“Kunhalmi Ágnes úgy zárta az évet, ahogy a szocialisták eltöltötték: teljes összevisszaságban. (…) Arra is jó lenne egy józan, egyenes válasz, hogy az MSZP összefogna-e a Jobbikkal, vagy sem” – fogalmazott a politikus.

Hozzátette: csak remélni lehet, hogy az MSZP-s politikusnak a szilveszter miatt volt jó kedve.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »