Megütöttek és földre dobtak egy hétéves kislányt egy győri játszótéren

Egy negyvenes éveiben járó férfi idén ősszel egy győri játszótéren azért bántalmazta a hétéves kislányt, mert feldühítette a viselkedése.

A kislány ugyanis a többi gyermekkel konfliktusba került, köztük a vádlott volt párjának kislányaival is, ezért a férfi kicsavart kezekkel a többi, ott tartózkodó szülő elé rángatta őt, hogy számon kérje a bántalmazó viselkedését. A kislány azonban nem szólt egy szót sem, ezért a férfi dühbe gurult: kétszer is arcon ütötte a kislányt, aki az ütésektől mindkét alkalommal a földre esett. Ezt követően kezeit a lábaihoz szorítva felemelte, majd szándékosan ledobta őt a földre.

Hírdetés

A gyermek, aki életkoránál fogva védekezésre képtelen személynek minősül, a bántalmazás következtében homlokcsontja törését szenvedte el, mely nyolc napon túli gyógytartamú sérülés.

Az ügyészség a vádiratban – egyebek mellett – felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabására, pártfogó felügyelet alkalmazására és arra tett indítványt, hogy a bíróság kötelezze az elkövetőt agressziókezelő foglalkozáson való részvételre.

Az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni az ügyben, közölte honlapján az ügyészség.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »