Megünnepeltetnék velünk a trianoni békediktátum aláírásának napját – az erdélyi magyarok újabb keresztre feszítése

A revizionizmussal és a trianoni békediktátum megítélésének szándékos torzításával indokolja a Szociáldemokrata Párt (PSD) két szenátora, Titus Corlățean és Șerban Nicoale azt, hogy ünnepnappá nyilvánítanák június 4-ét. Ráadásul olyan fontosnak tartják a kezdeményezésüket, hogy sürgősségi eljárással vinnék át a parlamenten az erről szóló törvénytervezetet.

A szenátus honlapján elérhető a tervezet szövege és indoklása is. A törvény arra kötelezné az országos hatóságokat, illetve a helyi és megyei önkormányzatokat, hogy kulturális, oktató jellegű vagy tudományos eseményekkel járuljanak hozzá a trianoni békeszerződés jelentőségének tudatosításához, ugyanakkor függesszék ki Románia zászlaját. A közszolgálati rádiókat és televíziókat pedig arra utasítanák, hogy tematikus műsorokkal készüljenek erre a napra.

Hírdetés

Az indoklásban olyan kijelentéseket tesznek, melyek minimum provokációnak számítanak Magyarországgal szemben, és akkor még finoman fogalmaztunk. Először ismertetik a diktátum aláírásának körülményeit és a történelmi tényeket, majd azt ecsetelik, miért fontos ez a román nemzet számára.

A trianoni szerződés szerintük nemcsak jogi értelemben adta vissza Erdélyt az anyaországnak, Romániának, hanem megerősítette azokat a politikai és társadalmi jogokat, melyek megillették az Erdélyben többséget alkotó románságot. Továbbá úgy vélik, a békeszerződés a jelenlegi európai geopolitikai valóság fontos eleme, és azért van szükség a megünneplésére, mert az elmúlt időszakban kísérletek történtek a békeszerződés jelentőségének torzítására.

A törvénytervezet előzménye, hogy a román külügyi tárca múlt héten zokon vette, hogy a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at, a trianoni békediktátum (a román fél terminológiája szerint Trianoni Békeszerződés) 100. évfordulóját.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »