Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron

Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron

Átadták a volt levéltár 1,4 milliárd forintból megújult épületét Kaposváron csütörtökön, az ingatlan mostantól a Rippl-Rónai Múzeum igazgatásának és kiállításoknak ad helyet.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere az eseményen elmondta: a projekt a városi és a Somogy vármegyei önkormányzat összefogásával, a somogyi vármegyeszékhely néhai polgármesteréről elnevezett, a Modern városok program forrásait is magába foglaló Németh István-program, továbbá a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázati támogatásából valósult meg.

Az épület értéket képvisel, a felújítás előtt méltatlan volt a városhoz és a vármegyéhez, mára azonban kívül és belül is nagyon szép lett, rekonstruálták a tölgyfaszekrényeit, mennyezetképeit, nemesi címerekkel díszített üvegablakait – tette hozzá a településvezető.

Biró Norbert (Fidesz-KDNP), a Somogy vármegyei közgyűlés elnöke arról szólt, hogy a műemlékvédelmi szempontok figyelembe vételével végzett kivitelezés részeként sor került a kétezer négyzetméteres, háromszintes épület homlokzatának megújítására, nyílászáróinak cseréjére, hőszigetelésére, kiállítóterek, irodák és raktárak kialakítására.

Gelencsér Attila (Fidesz), Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője beszámolt arról, hogy a felújításhoz szükséges pénz egy részének előteremtésére az adott lehetőséget, hogy az épület – Magyarország többi vármegyeházi ingatlanától eltérően – nem került állami tulajdonba, így a Somogy vármegyei önkormányzat részt vehetett önkormányzatoknak ilyen célok megvalósítására kiírt pályázatokon.

Ábrahám Levente, a Rippl-Rónai Múzeum igazgatója példásnak nevezte a város és a vármegye együttműködését, amelynek köszönhetően a múzeum birtokba vehette a belvárosban álló felújított egykori levéltárat. Úgy vélte, olyan lehetőséget kaptak, mint amilyet „még soha az elmúlt száz évben”.

Hírdetés

„Annak az intézménynek van igazán hazája, amelynek háza is van” – közölte.

Varga Éva történész, muzeológus újságíróknak elmondta, hogy az épület 1763-ban eredetileg barokk stílusban, levéltárnak és börtönnek épült, de szállást adott adószedőknek, porkoláboknak, hajdúknak, 1934 és 1984 pedig múzeumként is működött.

A megújult egykori levéltárban csütörtökön megnyílt a Kaposvár várossá válásának emlékére berendezett Kaposvár 150 című kiállítás.

A tárlat a múzeum saját gyűjteményéből származó régészeti, történeti, képzőművészeti tárgyakon, dokumentumokon keresztül, interaktív megoldások segítségével mutatja be a vármegyeszékhely kialakulását, fejlődését.

A kaposvári önkormányzat korábbi tájékoztatása szerint a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára, az egyik legtekintélyesebb vidéki levéltár a 2010-es évek közepén költözött el a régi levéltári épületből, mert az állagában lepusztult, és nem felelt meg a szakmai elvárásoknak.

Az ingatlanban őrzött hatezer folyóméternyi levéltári anyag, a harmincezer kötetes könyvtár és az olyan kincsek, mint az 1498. január 6-án keltezett, II. Ulászlótól kapott megyecímer-adományozó levél vagy a mohácsi csata előtti időkből származó 140 oklevél, a Bartók Béla utcába, a kaposvári önkormányzat által felajánlott, korábban iskolaként működő épületegyüttesbe került.

Az ottani ingatlanok több mint félmilliárd forint értékű megújítása, egy raktár kialakítása megteremtette a lehetőségét, hogy egy helyre kerüljön a levéltár korábban három helyen őrzött, összesen több mint 16 kilométernyi iratanyaga.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »