Megújult a naszvadi fogorvosi rendelő

Megújult a naszvadi fogorvosi rendelő

A fejlesztésnek köszönhetően egy új gyógyszertár is nyílt a Komáromi járás legkisebb városában.

A 2014-ben alapított fogorvosi rendelő az egyedüli a városban. A fogorvos, Keszi Mária mellett még egy szájhigiénikus és három asszisztens dolgozik. A rendelő immáron az új épületben működhet a Homokok utcában, az építkezést az MK-DentArt Kft. finanszírozta. A fogászat szempontjából az volt a fő cél, hogy bővítsék a rendelő méretét, de az eszközparkot sem felejtették ki, így például már három röntgenkészülékük van, valamint a szájhigiénia terén is a legmodernebb technológiát szerezték be. Az épületben ezen felül még több bérbe vehető helyiség is található, amelyek közül az egyikbe egy gyógyszertár költözött.

Keszi Mária érdeklődésünkre elárulta, távlati céljuk a rendelő személyzet bővítése is, így szerencsés esetben egy további fogorvos is dolgozhatna itt.

„Ha lenne rá lehetőség, én nyitott volnék a megoldásra. Viszont ez nagyon nehéz téma, mivel tudjuk, hogy eleve kevés az abszolvens”

Hírdetés

– mondja. A Komáromi járásban jellemző panasz – amit a naszvadi szakember is azonnal megerősít –, hogy túlságosan kevés fogorvos dolgozik. Annak ellenére van ez így, hogy Naszvadon kívül a kisebb településeken is történtek előrelépések. Az egészségház renoválásának köszönhetően tavaly például megújult a nemesócsai fogorvosi rendelő, míg rövidesen Lakszakállason is nyílik egy. Gyakori jelenség azonban a rendelők túlterheltsége.

„Rengeteg a páciens, a kapacitásainkat szinte teljesen lefoglalják. Ha vannak új érdeklődők, akkor már csak a naszvadiakat fogadjuk”

– mondja a fogorvos, aki nagyon komplex gondként festi le a szakemberhiányt. Szlovákiában eleve csak pár egyetemen folyik képzés – ő is Csehországban végzett –, emellett pedig kevés hallgatót vesznek fel ezekre a szakokra. További probléma, hogy országosan egyenlőtlenül oszlik el a fogorvosi rendelők száma épp a déli járások rovására, míg különösen a nagyvárosokban sok szakember összpontosul. Ők is jellemzően magánúton működtetik a praxisukat, ráadásul Keszi Mária szerint nyilvánvalóan senki nem kényszeríthet senkit arra, hogy átköltözzön az ország más részére.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »