Megújul az oltszemi Mikó-kastély

Megújul az oltszemi Mikó-kastély

Újból döntést kellett hoznia Kovászna Megye Tanácsának az oltszemi Mikó-kastély restaurálását célzó európai uniós pályázat kapcsán, melynek jóváhagyása célegyenesbe érkezett. A testület pénteki rendkívüli ülésén még egyszer el kellett fogadniuk a beruházás érdekében a kastély és területe társtulajdonosával, Bodok községgel kötendő társulási szerződést, miután az Európai Beruházások Minisztériuma ezt kérte a megyei önkormányzattól. Tamás Sándor elnök ugyanakkor jelezte, a sürgősségi döntésre azért volt szükség, mivel várhatóan ezen a héten jóváhagyhatja Bukarest az országos helyreállítási alaphoz (PNRR) benyújtott pályázatot.

A társulási szerződés tartalma nem módosul, a szaktárca azt kérte, hogy az általuk küldött modell szerinti megállapodást fogadják el – jelezte az elnök. Hozzátette, hogy értesüléseik szerint a megyei önkormányzat és a Bodok község által (a két közigazgatási egység egyenlő arányban társtulajdonosa az ingatlannak) a műemlék kastélyépület restaurálása érdekében az országos helyreállítási alaphoz benyújtott pályázatot e hét folyamán jóváhagyhatja a hatóság, és következhet a finanszírozási szerződés aláírása.

Hírdetés

Amint arról már több rendben beszámoltunk, az alap keretében kiírt kulturális és turisztikai útvonalak létrehozását – köztük az erdélyi kúriák útját – célzó támogatásra pályáztak. Az erdélyi kúriák útjának egyik állomása lesz az első osztályú műemlékként besorolt oltszemi Mikó-kastély, melyet 2014-ben vásárolt meg az egykori tulajdonosok örököseitől Kovászna Megye Tanácsa és a bodoki önkormányzat. A pályázatot június végén nyújtották be, azóta az elbíráló hatóság több kisebb kiegészítést kért. A felújítás összértéke 18,3 millió lej, amelyből a remélt uniós támogatás hozzávetőleg 7 millió lej. A beruházás a hatszáz négyzetméteres kastélyépület és a mellette lévő medence felújítását foglalja magában. A munkálatok lezárását követően az épületben a Székely Nemzeti Múzeum intézményi keretében, a Székelyföldi Lovas Központ részeként hozzák létre a székelyföldi lovas kiállítást.

A megyei önkormányzat vezetői már többször jelezték, hogy a nyolc évvel ezelőtt megvásárolt, az előző évtizedekben méltatlanul feledésbe merült és leromlott állapotba került kastélyt restaurálni szándékoznak, illetve a térség turisztikai körforgásának részévé akarják tenni. Több évnyi munka után az ingatlanból sikerült elköltöztetni a különleges igényű gyermekek és fiatalok iskoláját, az elmúlt időszakban pedig elindították a folyamatot, hogy rendbe hozzák a leromlott épületet, illetve új rendeltetést adjanak az egész létesítménynek. A Székelyföldi Lovasközpontot több lépésben tudják csak megvalósítani, a kastélyhoz tartozó tízhektáros terület, valamint a melléképületek rendbetétele, illetve hasznosítása később valósulhat meg. Az épületegyüttes korszerűsítésének költségei nagyon magasak és a további beruházásokhoz is külső forrásokat kell keresniük.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »