Megújul az Apor Péter-iskola (Kézdivásárhely)

Megújul az Apor Péter-iskola (Kézdivásárhely)

Újabb nagy értékű munkálat kezdődött meg Kézdivásárhelyen: teljes egészében felújítják az Apor Péter Szaklíceumot. Az áfa nélkül 3,5 millió eurót kitevő beruházásból bővítik is a tanintézményt. A hamarosan kezdődő tanévben az intézmény diákjait több középiskolában helyezik el.

Véget ért a tűzoltóság és a műemlékvédők közötti kardcsattogtatás, sikerült megegyezniük a biztonsági, illetve műemlékvédelmi vitában, így a kivitelező cég megkezdhette az Apor Péter Szaklíceum patinás épületének a felújítását. A két évvel ezelőtti szerződéskötéskor durván húszmillió lejre értékelték a munkálatot, de az elszabadult infláció és az azóta megemelkedett árak miatt megtörténhet, hogy az összeg nem lesz elégséges – mondotta érdeklődésünkre Bokor Tibor polgármester. Az elöljáró közölte: attól tartott, hogy az említett két intézmény között zajló, nagyon elhúzódó csörte miatt az uniós támogatást elveszítik. „Amennyiben a kivitelező szeptember végéig a rendelkezésre álló összeg öt százalékát bizonyíthatóan el tudja költeni, akkor a kivitelezési határidő kitolódik” – tájékoztatott.

Hírdetés

Constantinescu Herman igazgató már a melléképületben fogadott, ugyanis a főépületben gőzerővel zajlik a munkálat. „Az iskola kívül-belül megújul, bővül, és felszereléssel is ellátják a munkálat során. A bővítést egy gépkocsi-műszakiztató állomás építése jelenti, emellett megújul a főépület és a régi melléképület is. A kantin nem szorul felújításra, a mellette lévő ingatlannak – amelyben most az igazgatóság, titkárság és könyvelőség, valamint egy rögtönzött tanári található – csak a cserepezését cserélik ki. Az ígéret szerint az új épület decemberre pirosban áll majd. Új felszerelést kap az állategészségügyi, agroturizmus, közélelmezési stb. tanműhely is. Tehát a diákok nem csak a cégeknél, hanem az iskolában is fognak tudni gyakorlatozni az új tanműhelyeknek köszönhetően” – számolt be az igazgató, aki szerint 2024 decemberére kellene befejezni a munkálatot, de némi csúszással számolnak. A bentlakásos diákokat a 2005-ben épült kantinban és bentlakásban helyezik el.

A diákok elosztásáról ma döntenek a kézdivásárhelyi középiskolák igazgatói és Bokor Tibor polgármester. „Az esti osztályoknak találunk itt helyet, a nappali, szám szerint 18 osztálynak kell helyet biztosítani. A Gábor Áron Líceum már jelezte, hogy négy termet tudnak adni, azokban rotációval összesen hét osztálynak lenne hely, így 11 osztálynak kell majd a sorsát megoldanunk” – mondotta Constantinescu Herman. Az igazgató szerint az intézményt látogató mintegy ötszáz diák órarendjét úgy fogják kidolgozni, hogy a tanároknak ne kelljen sokat ingázniuk az iskolák között, és ebből kifolyólag késni az órákról.

A mezőgazdasági iskola egyébként 2025-ben ünnepli fennállásának századik évfordulóját.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »