A Magyar Hírlap 2020. november 13., pénteki számában a Vélemény és Vita rovatban megjelent Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke által a Magyar turkológia című online konferencián „A turkológia hazai megújulásáért” címmel megtartott bevezető beszéde. Erre reagált Róna-Tas András, Vásáry István, az MTA rendes tagjai. Felvetésükre Lezsák Sándor válaszát is ugyanitt olvashatják.
Lezsák Sándor
Róna-Tas András, Vásáry István reagálása Lezsák Sándor a magyar turkológiát és az ezzel szervesen összefüggő magyar őstörténet-kutatást érintő, fontos és égető problémákat felvető beszédére:
Turcologia hungarica est renovanda?
A magyar turkológia helyzetéről, megújulásáról a vitát a szakmán belül, a politikától távol kell lefolytatni. Ezért a beszédhez ezzel kapcsolatban nem kívánunk, bár tudnánk megjegyzéseket fűzni.
Ugyanakkor határozottan állást kívánunk foglalni a beszéd alább idézett mondataival kapcsolatban:
„Mindennél beszédesebb viszont az a momentum, hogy amikor az Akadémiai Kiadó Németh Gyula itthon maradt tanítványai közreműködésével a fent idézett 1930-as könyvét 1991-ben ismét kiadta, azokat a részeket, amelyek a magyarság hun, szabír, bolgár és onogur kapcsolatai, valamint déli, Kaukázus-vidéki tartózkodását bizonyította, a finnugor dogma térhódítása miatt kicenzúrázták a könyvből. E miatt a megcsonkított kötet kordokumentumnál egyébre így aligha használható”.
A fent idézettek valótlan és helyreigazításra szoruló állításokat tartalmaznak. Az alelnök úr által idézett második kiadás Németh Gyula műve, aki az 1970-es évek óta dolgozott egy új, általa második kiadásnak nevezett könyvön. Ez az új kiadás kéziratban maradt, de Németh Gyula az új kiadáshoz új előszót írt, amely az 1991-es kiadás 13–18. oldalain elolvasható. Ebben a második kiadás kéziratának történetéről, saját nézeteinek alakulásáról, változásairól is sokat meg lehet tudni. A közreadó Németh Gyula kéziratos hagyatékának betűhív sajtó alá rendezésére vállalkozott, amelynek módszeréről és a tényekről a kötet 9–12. oldalain olvasható, a sajtó alá rendező által írt előszó számol be. Ami pedig az állítólag „kicenzúrázott” részeket illeti, azok az 1991-es kötetben hiánytalanul megtalálhatóak, részben, Németh akaratának megfelelően az eredeti 1930-as szöveg megtartásával, részben Németh új szövegeinek tipológiailag megkülönböztetett behelyezésével. Azoknak akik ezeket a részeket nem találták meg, ajánljuk a közreadó által készített mutatót, ahol például a hunok több mint harmincszor vagy a Kaukázus és a kaukázusi őshaza több mint húsz alkalommal szerepel pontos oldalszámokkal. Az 1991-es munka Németh életművének szerves része, e nélkül a tudós hagyatéka csonka lenne.
Végül álljon itt Németh Gyulának a második kiadáshoz írt előszavának utolsó mondata:
„Remélem, hogy művem második kiadása a nagyközönségnél is visszhangra talál. Úgy látom, a fogékonyság megvan az ilyen tárgyú kísérletek iránt. Az viszont sajnálatos, hogy e kísérletek nem tudományosak: sokakat lelkesít – nem először – a „sumír–magyar” nyelvrokonság délibábja, veszedelmes méreteket ölt a kettős honfoglalás elméletének terjedése, írástörténeti kuriózum alapján kalandos útra térőben van az ősmagyar rovásírás józan kutatása” (Németh Gyula, A honfoglaló magyarság kialakulása, 1991, 18. oldal).
Ami pedig a magyar turkológia jövőjét illeti, mi is aggódunk érte, de reméljük, hogy az alelnök úr által idézett „fiatal és hosszabb ideje fiatal szakemberek” nézeteiket a tudomány asztalára helyezve, szakmai vitára alkalmas formában közzéteszik.
Válasz a professzor uraknak
Ezúton köszönöm Róna-Tas András és Vásáry István professzor urak megtisztelő figyelmét. Illő tisztelettel arra kérem őket, hogy Németh Gyula 1930-ban és 1991-ben megjelent könyvét emeljék le a polcról, és újólag hasonlítsák össze. Amikor készültem az előadásra, figyelmeztető volt számomra Berta Árpád turkológus, aki az 1991-es posztumusz kötet sajtó alá rendezésének körülményeiről így fogalmazott: „Az 1976-ban elhunyt Németh Gyula kéziratos örökségét számba vevő kuratórium tagjai (Kakuk Zsuzsa, Schütz Ödön és Vásáry István) némi csalódottsággal vették tudomásul: várakozásukkal ellentétben a hagyaték nem tartalmazta a második kiadás kéziratát.” (1991., 9. oldal) Az 1930-as kötet az interneten is elérhető, míg a posztumusz, átdolgozott kötet csak könyvtárban hozzáférhető, a két kiadvány összehasonlítása mégis megéri a fáradságot, tanulságos élményként szolgálhat az érdeklődők számára is. Érdekes módon ugyanis az átdolgozás túlnyomóan azokat a részeket érintette, amelyek a magyarság hun, onogur és szabír kapcsolataira világítottak rá, azokat mélyebben is elemezve.
A könnyebb érthetőség kedvéért idemásolok néhány idézetet az 1930-as kötetből: „Az onogurokkal minden valószínűség szerint szoros kapcsolatban kell képzelnünk az ősi magyarságot”; „A VI. század elején például, Gordas és Mogyeri korában – úgy látszik – a magyarság önálló s a hun nevet viseli”; „E két magyar nevű király, Ogurda és Mogyeri bizonyára a magyarságon vagy a magyarsággal kapcsolatos, a magyarság vezetése alatt álló törzs-szövetségen uralkodott.”; Ogurda és Mogyeri népének „hun“ neve e népnek egyik, valósággal élő neve.”; „A VI. század elején tehát a magyarság „hun“ néven a kimmeriai Boszporus közelében, a Kubán torkolatvidékén szerepel.”; „A kimmeriai Boszporus vidékén, tehát a Kubán alsó folyása közvetlen szomszédságában bukkan fel először a történelemben a magyar népnév is, egy másik magyarnak látszó névvel kapcsolatban”; „Ha mármost a magyarság régi neveit figyelembe vesszük, azt a sajátságos jelenséget látjuk, hogy a magyarság csaknem mindazoknak a népeknek a nevét viseli, amelyek az V. század óta a Kubán-vidéken uralkodtak”; „A kaukázusi haza, az alán és bolgár szomszédság emlékét a magyar hagyomány is megőrizte” stb.
Tisztelt professzor urak, az én értelmezésem szerint a fenti mondatok a hun–magyar rokonságot, a magyarság déli, kaukázusi tartózkodását voltak hivatottak alátámasztani, ezeket a mondatokat, szövegtömböket, összefüggés-láncolatokat azonban hiába keressük az 1991-ben kiadott posztumusz kötetben.
Számomra nyilvánvaló, hogy Németh Gyulának többnyire azokat a meglátásait hagyták ki a kötetből, amelyek szembementek a kommunizmus időszakában egyre nagyobb teret kapó finnugor dogmával. Az utókor azonban azt hiszem, már elmondta a véleményét az 1991-es, posztumusz kiadásról, hiszen Németh Gyula 1930-ban kiadott kötetét tartják fő művének. A fentiek tükrében továbbra is fenntartom a véleményemet, hogy az 1991-es kiadvány kordokumentumnál egyébre aligha használható: a finnugrizmus uszályába került magyarországi turkológia egyik szomorú dokumentuma.
Forrás: Magyar Hírlap
Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »
