Megtudtuk, miért kérik el az Aldiban a személyi igazolványt

Megtudtuk, miért kérik el az Aldiban a személyi igazolványt

Az áruházlánc szerint a személyi igazolvány ellenőrzésekor az életkoron kívül nem néznek mást, adatot pedig nem tárolnak.

Vásárlók felhívták a figyelmet, miszerint alkohol megvételekor az Aldi üzleteiben a pénztáros elkérte tőlük a személyi igazolványukat. Mindez akkor is megtörtént, amikor a vásárlóról egyértelműen megállapítható volt, hogy 18 éven felüli, írja a hvg.hu.

Hírdetés

A portál megkereste az Aldit, amely szerint nem új eljárásról van szó. Amiatt van szükség az okmányok elkérésére, mert a dolgozóik munkáját szeretnék megkönnyíteni, és így a legpontosabb életkort határozhatják meg.

A kasszások először elkérik a vásárlók azonosító okmányát, majd a pénztáros a kassza rendszerébe begépeli a pontos születési dátumot, a szoftver pedig egy egyszerű kivonási műveletet végez a születési dátum és az aznapi dátum alapján. Az eljárásnak köszönhetően kizáródnak a szubjektív tényezők: véletlenül, figyelmetlenségből, vagy tévedésből sem értékesítenek 18 év alatti személyek részére alkoholos tartalmú italt.

A fogyasztóvédelmi hatóság külön pozitívumként értékelte az intézkedés bevezetését, emiatt is alkalmazzák az üzletláncban. Az Aldi a portálnak azt írta, a pénztáros más adatot nem kér a vásárlótól, és sem a kasszaszoftver, sem a pénztáros nem rögzít, nem ment és nem tárol semmilyen személyes adatot. Mindez azért fontos, mert a vásárlók szerint a személyi igazolvány számukat, a személyi számukat is rögzítették a kasszánál.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »