Megtudtuk, kik és mennyien telepednek le Magyarországon a kötvényekkel

Megtudtuk, kik és mennyien telepednek le Magyarországon a kötvényekkel

2016 októberében közérdekű adatigényléssel fordultunk a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz (BAH), hogy megtudjuk kik és mennyien érkeztek Magyarországra a letelepedési kötvényeken alapuló engedélyekkel.

A BAH az adatteljesítésre megszabott határidőt egyszeri alkalommal 15 nappal meghosszabbította, majd november utolsó napjaiban a hivatal megküldte az igényelt összesítést, ugyanakkor a statisztikákat csak szeptember 30-ig számolta ki.

Időközben azonban az esetleges kivezetés híre elért a külföldi célországokba is, ahol ennek hatására jelenleg állítólag őrült tempóban ruháznak bele a magyar állampapírokba, mintha nem lenne holnap (tiszta Teleshop; csak ma, csak önnek), de sajnos a felvásárlási láz mértékéről egyelőre nincsenek friss adataink. Tudjuk azonban azt, hogy például az iraki Erbil városának egyik plázájában november elején nyitott az egyik kötvényforgalmazással megbízott cég vagy partnere új irodát, alig nyolcvan kilométerre Moszultól, az Iszlám Állam ostromlott fellegvárától.

kotveny
Create column charts

Hírdetés

A letelepedési program egyes kritikusai szerint éppen ezért jelenthetnek nemzetbiztonsági kockázatot a szóban forgó papírok, amelyeket „terrorkötvényeknek” csúfolnak, mások szerint ennek nincsen alapja.

Mindenesetre ami biztos, hogy a szeptember 30-ai időpontig 3499 fő kérelmezett letelepedési engedélyt, akik közül 2876 befektető meg is kapta amit kért, közülük 2481 fő kínai, 184 orosz, 21 pakisztáni, 22 iráni, 14 szír, 14 iraki, 21 ukrán, 13 török és 92 egyéb állampolgár.

Ezen személyek családtagjaiként további 6431 fő szeretne letelepedni, 5089 meg is kapta a szükséges engedélyt, közölük 4254 fő kínai, 341 orosz, 55 pakisztáni, 47 iráni, 42 ukrán, 37 iraki, 36 szír, 29 libanoni, 24 jordán, 24 tunéziai, 24 egyiptomi, 23 kazah, 19 szaúd-arábiai, 19 török, 14alalgériai, 12 líbiai, 10 üzbég, 10 vietnami és 69 egyéb állampolgár.

Összesen tehát 7965 idegen állampolgár kapott eddig letelepedési engedélyt, amihez ugye hozzá kell tenni azt, amit már korábban említettünk, hogy az utolsó roham számai nincsenek benne ebben a halmazban.

A BAH kor és nem szerint egyébként nem tartja nyilván az adatokat, ezekről a paraméterekről kérdésünk ellenére nem adott tényleges tájékoztatást.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »