Csepelen az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, a XVI. kerületben a DK-s Nemes Gábor lép vissza az Együtt jelöltje javára. Cserébe az Együtt 11 helyen lép vissza, például Molnár Gyula, Hiller István, Szabó Tímea, Niedermüller Péter és Gy. Németh Erzsébet javára. Az MSZP-Párbeszéd belvárosi jelöltje bejelentette, egyoldalúan visszalép a megállapodásban részt nem vevő LMP javára.
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Juhász Péter, az Együtt elnöke szerda délután közös sajtótájékoztatót tartott a visszalépésekről, a szél miatt sistergős felvételt itt nézhetik meg:
https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2FIndexhu%2Fvideos%2F1953816691318293%2F&width=480&show_text=false&height=270&appId
Tucatnyi visszalépés
Juhász Péter, Együtt-elnök a következő visszalépéseket jelentette be:
Juhász Péter szerint az Együtt októberben is megállapodott volna, de "jobb később, mint soha". Juhász szerint egy lépéssel közelebb jutott az ellenzék a kormányváltáshoz. A legtöbb választókerületben komolyan vehetetlen törpepárt ezzel már nagy kegyesen 76 helyen nem állít jelöltet.
"A jelen nem lévő pártok nagy felelősséget visznek a hátukon, az LMP-nek 103, a Momentumnak 90 helyen áll a jelöltje" – jegyezte meg Juhász, aki szerint ez az ellenzéki tábor csökkentését hozza a Fidesz előnyére. Juhász arra kérte a Momentumot és az LMP-t, hogy ha tárgyalásos úton nem született megállapodás, tegyenek egyoldalúan visszalépéseket.
Egy problémás körzetet nem említett Juhász, ez pedig a VII-IX. kerület, ahol a DK-s Ara-Kovács Attila mellett Baranyi Krisztina Együtt-jelölt is erős. Eszerint itt nincs megállapodás, mindketten állva maradnak.
Ezután V. Naszályi Márta, az MSZP-Párbeszéd belvárosi jelöltje bejelentette, hogy az MSZP-Párbeszéd Budapest 1. választókerületében egyoldalúan visszalép az LMP-s Csárdi Antal javára.
Vagyis a Belvárosban egyetlen baloldali, Csárdi Antal maradt állva a fideszes Hollik Istvánnal szemben. V. Naszályi azt mondta, meg tudta volna nyerni ezt a választókerületet, és tudja, hogy sok választója lehet csalódott, de arra kér mindenkit, hogy a Fidesz leváltása érdekében mindenki szavazzon Csárdi Antalra. Az LMP-t pedig arra kéri, viszonozza a gesztust a nyerhető körzetekben, például Óbudán, Szabó Tímea körzetében.
Karácsony Gergely ezt úgy kommentálta, hogy ez a szimbolikus gesztus "óriási terhet ró az LMP döntéshozóinak vállára". Karácsony büszke arra, hogy létrejött a megállapodás az MSZP-Párbeszéd-DK-Együtt között, és mindez azt bizonyítja, hogy ezeknek a pártoknak az "ország ügye fontosabb a sajátjuknál".
Gyurcsány szerint nincs még vége
Gyurcsány Ferenc DK-elnök a mostani megállapodást "fontos lépésnek" nevezte a kormányváltás felé vezető úton. Gyurcsány köszönetet mondott azoknak, akik visszalépnek, bármilyen pártban is vannak. A DK elnöke szerint sokszor kívülről veszekedésnek látszott az ellenzék tárgyalása, de nem mindannyian képviselő szeretnék a választóikat, és nem könnyű meghozni a döntést arról, hogy erről valaki lemondjon. Gyurcsány elárulta, hogy sokat hezitált például Nemes Gábor visszahívásán, akit alkalmas jelöltnek tart, ráadásul szimbolizálja a DK nyitását a szakszervezetek és a munkásképviseletek felé.
"Vannak még konzultációk a háttérben" – mondta Gyurcsány, aki szerint újabb bejelentések is lehetnek a következő napokban.
Kedden egy darabig úgy tűnt, hogy az MSZP az LMP-vel egyezik meg a visszalépésekről. Ám ez az egyezség végül nem jött létre, az MSZP elnöksége úgy döntött, az Együttnek és az LMP-nek kínál egy közös ajánlatot. Négy MSZP-s visszalépésért cserébe több tucat visszalépést kértek a két párttól.
Az LMP-s Ungár Péter kapásból visszautasította, és jelezte, hogy ez elfogadhatatlan pártjának. Az Együtt vezetése viszont éjszaka tárgyalt a szocialistákkal és a DK-sokkal. A sajtótájékoztató előtt ennek eredményeként Bangóné Borbély Ildikó a Facebookon bejelentette a visszalépését, ám azt nem írta le, hogy Szabó Szabolcs Együtt-jelölt javára lép vissza
(Index nyomán)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »