Megtörte a csendet Lázár János

A parlamentben jelentette be néhány újságírónak, hogy nem mond le Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnöki kinevezése miatt. A kancelláriaminiszter azt is leszögezte: arról állapodtak meg, hogy papíron sem ő lesz Rogán Antal hivatali főnöke.

Orbán Viktor délelőtt többször is tárgyalt a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel. Lázár János a hírek szerint feszülten távozott az egyeztetésekről és kerülte a sajtót. Hiába kérdezték az újságírók a kormányfőt is napirend előtti felszólalása után. Rogán Antal egy reggeli tévéműsorban azt bizonygatta, hogy évek óta jó a munkakapcsolata Lázár Jánossal.

Hírdetés

„Én azt gondolom, hogy azt a sajtóhisztériát, amit e kérdésben lehet látni, azt néhány sajtómunkatárs mellett bürokraták keltik. Én nem így ismerem Lázár János miniszter urat, mint aki hisztérikus alkat lenne. Mi ketten egymás között, én azt gondolom, hogy évek óta jó munkát végzünk. Hiszen amikor Lázár János frakcióvezető volt, én voltam az egyik helyettese, és sokban segítettem a munkáját. Amióta én vagyok a frakcióvezető, szorosan együtt dolgozok Lázár Jánossal mint államtitkárral és miniszterrel. Tehát közöttünk e téren van egy jól bevált és működő munkakapcsolat, és ez így is marad” – mondta Rogán Antal távozó frakcióvezető.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »