Megtört a jég! – egy rendhagyó istentisztelet – Videóval frissítve! 📺

Megtört a jég, nyílt, utcai felekezetközi Istentisztelet volt 2018. július 7-én, a Pride közvetlen közelében. Ez egy vívódó levél, talán apokaliptikus, a sikeres sikertelenség jegyében.

Mi, több tucat őrálló keresztény hívő – többnyire százan lehettünk – megéltük az Úr csodáját azon a napon.

Amit olyan sokan elleneztek, nem fogadtak el, mégis megtörtént: megjelent az Isten dicsősége a Parlamentnél.

Az Úr ott volt, de szelíd szava mégsem volt fizikailag hangos.

Az Úr ott volt, de szavait sokszor leordította a Sátán.

Az Úr ott volt, de szomorúan kereste sok-sok tanítványát. Hol vagytok szeretett gyermekeim?

Egy év óta szervezzük ezt az Istentiszteletet ( ! ). Sok egyház sok szolgálóját felkerestük, levelek tízezreit írtuk, csodák és bizonyságok százait átéltük, rengeteg tusakodásunk volt, de mindből kihozott az Úr.

Sok látszólagos vereség után az Istentisztelet megszületett, a kis mag elvettetett. A prédikációkat, beszédeket, imádkozásokat a másik oldal is hallotta időnként, mert messzire szólt az Úr hangja.

Négy órás Alkalom – talán kicsit hosszú – született, ragyogott az Úr dicsőségére.

Három tucatnyi felekezetközi szolgáló segítségével egy gyönyörű, áldott Istentisztelet.

Vártuk testvéreinket, akik megígérték eljöveteleiket, hogy Isten népe összegyűljön. Sajnos nem jöttek sokan, ez a csoda nem történt meg. Isten népéből csak maroknyi őrálló csapat dicsérte az Urat, maroknyi csapat milliónyi keresztény hívő helyett. Ők voltak az őrállók, a kiválasztott elhívottak.

Közben a város telis-tele volt homoszexuálisokkal, ünneplő szimpatizánsok tízezreivel. Szokás szerint ünnepelték a bűnt, tombolva járta dübörgő táncát az Ördög. A társadalom mintha teljesen elfogadná már ezt. Elfogad mindent, és már normálisnak is tartja. Ez már követendő példa is lett. Döbbenet! Iszonyat!

Ilyenkor óriási összefogás van a világban, nyilatkoznak a nagykövetségek, pártok tömkelege jelenik meg, multi cégek hangoztatják, mennyire jó a Pride, milyen igaz és milyen szabad…a világ összefog…

Hírdetés

Egyházainkat viszont sajnos még annyira sem érdekli, hogy akár külön-külön, akár egységben kiadjanak valamilyen nyilatkozatot, állásfoglalást, hogy mennyire nincs ez jól, hogy mennyire gyökeresen más a mi hitvallásunk, mit mond Isten a Pride mozgalomról, a bűnről, a teljes szeretetről, az Úr igazságáról, az Úr kegyelméről, a gyógyulásról, a megtérésről…

Nem a félelemnek és a közönyösségnek lelkét adta nekünk az Isten. Ezek ellenkeznek a Bibliával !

Amennyiben egyházaink nem lépnek fel a Pride szellemisége ellen, akkor jövőre nem 30 napig, hanem még tovább, nemcsak 93 rendezvényen országosan ( ! ), hanem még többen, nemcsak a fővárosban, hanem Győrben, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden és Pécsett is lesznek további Pride rendezvények és felvonulás is…

Az adatok nem víziók, látomások, hanem tények. Ne reménykedjünk abban, hogy az Ördög megáll.

Ha nem cselekszünk Isten nevében, nem lépünk ellentámadásba az Úrral, nem fogadjuk el Jézus Krisztus kiküldésre való parancsát, akkor hamarosan teljesen elpusztítanak bennünket a gonosz erők…

Jézus szeméből pedig kicsordul a könny. Krisztus sír. Az Úr szomorú, lelke háborog.

Mi, akik szolgáltunk az Istentiszteleten örültünk az Úrnak, mégiscsak megcsináltuk – az Úrral. Kiáltunk az égbe, testvéreink, ha nem állunk ki tömegesen, eltaposnak minket.

Ha nem vállaljuk fel nyíltan az igét, elveszünk, beborít minket is ez a kénesen bűzlő sár.

Utolsó idők, apokaliptikus idők. Félelmetesen látszik, kilóg a lóláb.

Testvéreink! Hiányoztatok!

Jövőre álljunk ki sok tízezren. Hát nem az evangélium hirdetése a küldetésünk?

Nem hagyhatjuk, Isten harcostársai, Isten munkatársai! Szervezkedjünk, és kritikus tömegben álljunk ki jövőre Istenért, családunkért, gyermekeinkért, nemzetünkért.

Hisszük, így akarja a teljes szeretet és tiszta igazság Istene, a győztes és kegyelmes Úr.

Vadász Sándor, az istentisztelet főszervezője

Végül nézzünk meg egy rövid, riportot a Turul Tv tudósításából kivágva, melyet a főszervezővel, a rendezvény összefoglalójaként, készítettek:

Készült az alkalom után egy bővebb, 4 perces riport is:

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »