Megtöltötte a ballib véleményformálók által összehozott tüntetés a Hősök terét

Megtöltötte a ballib véleményformálók által összehozott tüntetés a Hősök terét

/Frissülő cikk./

Délután hat óra előtt már lényegében megtelt Budapesten a Hősök tere, ahol kilenc influenszer – mások mellett Pottyondy Edina vagy éppen Osváth Zsolt – szervezett tüntetést a gyermekvédelem melletti kiállásként.

Úgy állok előttetek, mint Osváth Zsolt, az intézetis – kezdte beszédét a youtuber, felidézve, hogy ő is volt gyermekotthonban. Itt vagyunk, hallatjuk a hangunkat – fűzte hozzá, jelezve, hogy le kellett állítani a metrókat, annyian sokan tartottak a rendezvényre.

Helyszínen lévő Magyar Hang-kollégák szerint az emberek még hat óra után is folyamatosan érkeztek az Andrássy út felől, de a kisföldalatti is tömött kocsikkal járt, amíg le nem állították, már a Deák téren is alig lehetett mozdulni az állomáson. A beszédek kezdéséig zenével szórakoztatták az összegyűlteket, pikáns, hogy hat óra után még Tóth Gabitól játszottak egy dalt.

Osváth Zsolt a rendezvény előtt azt mondta, hogy már most örömmel mennek haza hiszen olyan sokan állnak mellettük.

A Hősök tere szinte szomszédságában van a Lendvay utca és ott a Fidesz székháza, a lap tudósítói jelentős rendőri készültséget tapasztaltak, hosszú sorban állnak a rendőrségi kisbuszok és a rendőrautók.

Csak kérések, nem követelések

Csak kéréseik vannak, nem követeléseik, nyilatkozta a Telexnek Osváth Zsolt, a demonstráció egyik szervezője (aki címeres buzi – a szerk.). Mint mondta, maga is gyermekotthonban nőtt fel, sok – nem szexuális – visszaéléssel találkozott. „Honnan tudják, hogy nincsenek hasonló ügyek, ha nem vizsgálják?” – szegezte a kérdést Gulyás Gergelynek, aki a kormányinfón beszélt erről.

A Telexre nagy hatással volt ma a kormányinfón Gulyás Gergely

Azóta már javították Mártonra, túl sok Telex-olvasó talán nem kapott szívinfarktust.

Biztos vagyok benne, ahogy jöttetek a tüntetésen, elsétáltatok egy hajléktalan ember mellett. Lehet, hogy viszolygást kelt bennetek, de valószínűleg ők is a gyermekéllátó rendszer áldozatai, ugyanis minden ötödik hajléktalan ember a gyermeknevelési rendszer áldozata volt – mondta a tüntetés felvezetésben Gulyás.

Hírdetés

Gulyás Márton elmondta, hogy vannak gyerekek, akiknek a nevelését rábíztuk a társadalomra, és ebben sajnos elbuktunk. Ezt a tüntetést azért hívták össze, hogy ennek végre megálljt parancsoljanak. Azt is elmondta, hogy a gyerekvédelemben dolgozók nagy része fantasztikus munkát végez, és nem ellenük vannak itt, hanem értük.

Putyin lemondása is érik…

Néhány Budapesten élő orosz tüntet a nagykövetség előtt Alekszej Navalnij tiszteletére. A tüntetők Putyint gyilkosozzák, és azt mondják, soha nem fogják elfelejteni Navalnij halálát. A kisebb tömeg oroszul skandál.

A kóteros nem kussolhat: "a kegyelmi ügy csak a jéghegy csúcsa"

„Ma úgy állok előttetek, mint Osváth Zsolt. A zacis, a kóteros. Hívtak így” – mondta beszéde elején Osváth Zsolt, a tüntetés egyik szervezője. Azoknak, akik az apátiától féltették, azt üzente: „Nézzetek körül, mennyien vagyunk, nézzetek körül! Amerre csak elnéztek, mennyi ember” – mondta. „Összefogott az ország, összefogtatok, ez csodálatos. Ezt értük el! Itt vagyunk” – mondta.

„Vannak helyzetek, amikor az ember nem kussolhat” – mondta, majd felidézte a bicskei gyermekotthonban történteket, amit egy kormánypárti publicista „egyszerűen csak faszverésnek hívott”. Itt hatásszünetet is tartott. Nem sokkal később ő jelentette be, hogy „a püspök nemrég lemondott”.

„Én intézetben nőttem fel, láttam a legaljasabb nevelői visszaéléseket” – mondta Osváth, felidézve, hogy amikor tudomást szerzett egy nevelő és egy diák kapcsolatáról, pszichiátriára zárták. Azóta tép fel benne sebeket, ha ilyen visszaélésekről hal. „A kegyelmi ügy csak a jéghegy csúcsa” – mondta, ő a rendszerszintű problémákról beszélt. Például arról, hogy évi 72 ezer forint ruhapénzből kell megoldania az öltözködést, de még az ágyneműt is. Beszélt az intézmények leharcolt állapotáról, aminek a javításához nem fogadhatnak el civil segítséget se. „Lehetetlen bútort vásárolni az intézményeknek. Ha kell egy mosógép, az fél év. Ha kell egy tűzhely, az három hónap”.

„Nincs pedagógus, szakképzett nevelő. Sok helyen már annak is örülnek, ha valaki bemegy dolgozni” – mondta. Elmesélte, hogy már idős, tízéves volt, amikor jöttek örökbe fogadó szülők, ezért ő már nem kellett. „Pedig én örültem volna, akár két anyukának is” – mondta, amivel hatalmas tapsot aratott. „Az intézet sohasem fogja tudni pótolni a családot, de az államnak az a feladata mindent meg kell tennie, hogy legalább ne legyen húsba maró a család hiánya. Segíteni abban, hogy nem téged választottak, hogy nem kellettél sem otthon, sem másnak” – mondta. A kormányt felszólította, hogy a valódi veszélyre koncentráljanak, ne a pedofilokat próbálják összemosni a homoszexuálisokkal. Inkább vizsgálják ki a hasonló eseteket. „Hülyének vagytok nézve: elhangozhat egy kormányinfón, hogy nem vizsgáltuk, de biztos, hogy ilyen nincs” – mondta.

"Azahriah" videóval üzent

A következő felszólaló Azahriah, vagyis Baukó Attila. Azt mondta, őszintén sajnálja, hogy nem tud ott lenni fizikailag a Hősök terén. „Nem vagyunk egyformák, sőt, egészen különbözünk. Védjük meg a határainkat, védjük meg a gyerekeinket! Annyiszor hallottuk már ezt a frázist, hogy értelmét vesztette a szó, de az igazság az, hogy értelme ebben a formában sosem volt. Egy szánalmas, nemzeti konzultációnak csúfolt ócska, hazug, eldöntendő kérdésekkel teleírt mihaszna papírlap formájában” – mondta videóüzenetében. „A szülő aggodalmát a gyerekei felé felhasználják arra, hogy lázítsanak, buzdítsanak valami ellen, ami aztán politikai haszonná hatalommá konvertálódik. A nárcisztikus manipulatív tanárok országszerte az iskolákban. Az oktatás teljes leépítése és a pedofíliában szenvedő beteg és gátlástalan emberek gyerekek közelébe engedése az, ami nem büdös a hatalomnak, abban az esetben, ha politikai érdek húzódik mögötte” – mondta Azahriah.

Talán páran, akik most itt vannak ma este és ismertek engem korábbról, tudják, hogy voltak kifejezetten megviselő élményeim a sulis éveimből. Jogosan lázadozhatnék, sőt, a sikereimre hivatkozva harsoghatnám, hogy mi haszna ez a suli dolog, hogy ha nekem sem kellett ahhoz, hogy elérjem a céljaimat vagy érvényesítsem az akaratom. Mindazonáltal nem teszem ezt. Azért nem teszem, mert őszintén azt gondolom, túltekintve a kellemetlen élményeim horizontján, az oktatás, aminek szánták, ahogy indult, az egyik legnemesebb, leghumánusabb dolog az egész emberiség történelmében" – mondta.

"A szörnyeteg elítélt bajtársát engedték szabadon"

„Nagyon boldog vagyok, hogy egy darab pártzászlót se látok. Köszönöm mindannyiunknak, hogy sikerült megmaradnunk embernek” – mondta a következő szónok, Szabó Márton Csokker, a Jólvanezígy csatorna egyik arca. Ez azért lehet, mert „senki se számított rá, hogy valaki a hatalmat arra használja, hogy egy szörnyeteg elítélt bajtársát engedjék szabadon” – mondta. „Ez a két hét rámutatott, hogy Magyarországot magára hagyták. Magára hagyták azok, akiket közös ügyeink intézésével bíztunk meg”. Felidézte Havasi Bertalan mondatait arról, hogy „reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett próbálkozásaival a kormány nem foglalkozik”. Havasi ezt ugyan Magyar Péterre értette, de Szabó szerint „valóban látjuk, hogy rengeteg kétségbeesett ember próbálkozik normális életet élni, de a kormányban süket fülekre talál”. Ma viszont megmutatják, hogy vannak, akiket még érdekel a kétségbeesettek hangja.

„Ha te is itt vagy köztünk, reméljük, eljut hozzád az üzenetünk, hogy nem vagy egyedül” – üzente az áldozatoknak. „Egyszerre negyvenezer ember emeli fel a hangját érted” – mondta. A tömeg „nem vagy egyedül” skandálásba kezdett a szavaira. „Minden gyermek megérdemli, hogy emberhez méltó körülmények között nőjön fel (…) hogy minőségi oktatást kapjon (…) hogy bizalommal fordulhasson valakihez, ha bántják” – mondta, megjegyezve, hogy ezeknek magától értetődőnek kéne lenniük. „Odakint most szörnyek járnak, de harminc éve is szörnyek jártak. Egyetlen kormánynak se sikerült megoldania ezt a problémát” – mondta. Most viszont a szörnyek „nagyon félnek, kétszer is meggondolják, mit mernek megtenni”.

"Ahogy a szörnyek, a felelősök se szeretik, ha fény vetül rájuk" – mondta. A hatalom megmarja, aki veszélyezteti a szavazóbázisát, de ha lemérik, hogy mit akar a nép, megpróbálnak idomulni. "Ez az előnye, hogy nincsenek elveik" – mondta. Három kérdést kell feltenni, mondta Szabó Márton.

  • Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek emberhez méltó körülmények közt nőhessen fel.?
  • Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek minőségi, az életre felkészítő oktatást kapjon?
  • Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek bizalommal fordulhasson valakihez, ha bántják?
  • "Ezt a három kérdést ne felejtsétek el" – mondta. Ezeket a kérdéseket feltöltötték a haromkerdes.hu oldalra is, hogy bárki elküldhesse a képviselőjének. Egy link is van az oldalon, ahol segítséget tudnak kérni az áldozatok "addig is, amíg az állam nem tudja ellátni a feladatait". Ezekre a kérdésekre nem az egybegyűlteknek kell választ találniuk, hanem a választott képviselőknek, mondta.

    Ezrek nőnek fel gyermekotthonokban

    „Bele se merek gondolni, hogy sohase fogom tudni teljes bizonyossággal tudni azt, hogy mi történt a gyerekemmel, amíg hozzám nem került” – kezdte felszólalását Tapasztó Orsi, aki nevelőszülőként mutatkozott be. Az ő gyereke már biztonságban van, de sokaknak ez nem adatik meg. „Gyermekotthonban hétezer gyermek él, a nagy részük sohase fog családhoz kerülni. Rájuk a rendszer vigyáz” – mondta, bár azt nem akarja sugallni, hogy minden gyereket bántalmazás ér, de egy eset is sok. Ő is említette, hogy vannak jó gyermekotthonok, és elkötelezett dolgozók, akik azon dolgoznak, hogy „megtanítsák ezeket a gyerekeket szeretni”. „Azt szeretném nagyon szépen kérni, hogy minden gyermek biztonságban élhessen” – mondta. Gyurkó Szílvia szavait idézve azt mondta, ehhez olyan szakemberek kellenek, akik felismerik a bántalmazást. Egy olyan ellátórendszer, amihez a bántalmazott bizalommal fordulhat. Nevelőszülők kellenek, mert most kétezer ember hiányzik ahhoz, hogy 12 éven aluliaknak ne kelljen nevelőotthonban élniük (persze sok cigány is odakerül a legendás gyerekszeretetnek hála, őket kevésbé szívesen fogadják örökbe – a szerk.).

    Beszéde végén egy videót vetített le, amiben olyan mondatokat idéztek, amiket bántalmazottak küldtek el nekik, és amiket a bántalmazóik mondta. „Nagyon kemény mondatok ezek. Sokat gondolkoztunk, hogy ezt idehozzuk, de ez a valóság” – mondta, majd elindították a videót, amiben valóban nagyon megrázó mondatok hangzottak el arról, hogyan próbálták normálisnak beállítani a zaklatók a bántalmazást. A videó valóban megrázta a résztvevőket, akik végül zavart fújjolással reagáltak.

    (Magyar Hang – Telex – 24 nyomán)


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »