Megtilthatják a kivételezést az oltással rendelkezőkkel Németországban

Megtilthatják a kivételezést az oltással rendelkezőkkel Németországban

Törvénnyel tilthatják meg Németországban a kivételezést az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltással rendelkezőkkel – írta kedden a Die Welt című német lap. Az oltási kampány első szakaszában, március végéig 11-12 millió adag oltóanyaghoz jut Németország. Ez azt jelenti, hogy legfeljebb hatmillió ember – a 83 milliós ország lakosságának nagyjából hét százaléka – kaphatja meg a két adagból álló oltást a következő három hónapban.
A beszámoló szerint a szövetségi parlament (Bundestag) kormánypárti frakcióiban már mérlegelik is, hogy miként lehet jogszabállyal biztosítani a beoltottak és a védőoltással nem rendelkezők egyenlőségét. Az állam tevékenységét ugyan megfelelően szabályozza a diszkrimináció tilalma, de az állami intézményrendszeren kívüli területeken nincs olyan szabályozás, amely megakadályozná az oltással nem rendelkezők hátrányos megkülönböztetését, és ezt a hiányosságot pótolni kell – nyilatkozott Volker Ullrich, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) egyik vezető jogalkotási szakpolitikusa.

Kiemelte: elfogadhatatlan és a társadalom megosztásához vezet, ha például légitársaságok csak oltással rendelkező utasok szállítását vállalják, vagy ha kitiltják az oltással nem rendelkezőket a vendéglőkből. A diszkrimináció tilalma mellett foglalt állást a napokban több kormánytag is, köztük a CSU-s belügyminiszter, Horst Seehofer és az SPD-s igazságügyi miniszter, Christine Lambrecht.

Hírdetés

A szövetségi orvosi kamara (Bundesärztekammer) elnöke, Klaus Reinhardt is elutasítja a megkülönböztetést. Nem lenne „fair” – méltányos – ha az oltás kiváltságokkal járna – mondta Klaus Reinhardt kedden a Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaságnak. Hozzátette egyelőre nem is jut oltóanyag mindenkinek, aki szeretné beoltatni magát, ezért különjogok juttatása helyett inkább a gyártókapacitás bővítésére kell összpontosítani.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) keddi adatai szerint a vasárnap kezdődött oltási kampány első 48 órájában 41 962 embernek adták be a SARS-CoV-2 ellen a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével kifejlesztett vakcina első adagját. A kormány adatai szerint a kampány első szakaszában, március végéig 11-12 millió adag oltóanyaghoz jut Németország. Ez azt jelenti, hogy legfeljebb hatmillió ember – a 83 milliós ország lakosságának nagyjából hét százaléka – kaphatja meg a két adagból álló oltást a következő három hónapban.

Az RKI keddi kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 12 892 SARS-CoV-2-fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez nagymértékű csökkenés az egy héttel korábbi 19 528-hoz képest, de főleg annak tulajdonítható, hogy az ünnepek miatt kevesebb tesztet végeznek és kevesebb laboratóriumban elemzik a mintákat. A SARS-CoV-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 852 halálesetet regisztráltak. Az igazolt fertőzöttek száma így 1 664 726-ra, a járvány halálos áldozatainak száma pedig 30 978-ra emelkedett Németországban.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »