Megtartották a pápaválasztásra készülő bíborosi kollégium első általános ülését

Megtartották a pápaválasztásra készülő bíborosi kollégium első általános ülését

Április 22-én, kedden délelőtt tartották a pápaválasztásra készülő bíborosi kollégium első általános ülését, amelyen mintegy hatvanan vettek részt. A jelenlévő bíborosok esküt tettek az Universi Dominici gregis kezdetű konstitúcióra, mely az apostoli szék üresedéséről és a római pápa megválasztásáról szól.

Az általános ülésen (congregatio generalis) döntést hoztak Ferenc pápa felravatalozásáról és a temetés időpontjáról. A bíborosi kollégium úgy határozott, hogy felfüggesztik a tervezett boldoggá avatásokat – így Bódi Mária Magdolnáét is – az új pápa megválasztásig. 

9 órakor gyűlt össze az Új szinódusi aulában az első általános ülésre a mintegy hatvan bíboros, akik másfél órán át tanácskoztak a széküresedéssel és temetéssel kapcsolatos teendőkről.

A megbeszélés elején imádkoztak az elhunyt pápáért, akinek temetését április 26-án tartják. A bíborosok megesküdtek, hogy híven betartják az apostoli szék üresedéséről és a római pápa megválasztásáról szóló apostoli konstitúció rendelkezéseit, majd elénekelték az Előtted állunk, Szentlélek (Adsumus) kezdetű éneket.

Fölolvasták a konstitúció 12-es és 13-as pontját, majd Joseph Kevin Farrell bíboros kamarás felolvasta a pápa végrendeletét, amelyet hétfőn este tettek közzé.

A következő napok eseményei

Hírdetés

Szerdán délután öt órakor tartják a második ülést, mivel délelőtt a bíborosok a koporsó átviteli szertartásán vesznek részt. Április 27-én, vasárnap Pietro Parolin bíboros mutatja be a szentmisét. A kilencnapos gyász idején a szertartások délután 5 órakor kezdődnek.

Kisorsolták a három bíborost, akik segítik majd a camerlengo bíborost a következő időszakban: Pietro Parolin, Stanisław Ryłko és Fabio Baggio bíborosok, akik a püspöki, a papi és a diakónusi rendet képviselik. A segítő bizottság tagjait háromnaponként újrasorsolják.

Rózsafüzér a Szent Péter-téren és a Santa Maria Maggiore-bazilikában

Kedden este fél nyolctól Giovanni Battista Re, a bíborosi kollégium dékánja rózsafüzér imádságot veztett a Szent Péter-téren, míg este kilenckor Pietro Parolin bíboros a Santa Maria Maggiore-bazilikában vezet a rózsafüzért.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »