Megtartotta első önálló bemutatkozó koncertjét a Gömöri Cigányzenekar

Megtartotta első önálló bemutatkozó koncertjét a Gömöri Cigányzenekar

Rimaszombatban a kultúrházban az összejövetelt a Szövetség Besztercebányai megyei képviselőjelöltjei és a helyi valamint a környező települések polgármesterei támogatták.

A március 26-i koncertet megelőzően március 10-én a Gömör-Nógrádi Összetartozás Napján néhány perc erejéig már bemutatkoztak, akkor is és ezúttal is állva tapsolt nekik a közönség, amelyet újra elkápráztattak a csodás dallamokkal és a virtuóz játékukkal.

A rendezvényt Cziprusz Zoltán megyei és városi képviselő nyitotta meg. Elmondta, hogy két ünnep közt kapott egy üzenetet a cigányzenekar vezetőjétől, hogy menjen el Martonfalára, s nézze meg első próbájukat 2022. december 30-án.

„Megmondom őszintén, nagyon meglepődtem. S rögtön meghívtam őket az összetartozás napjára a Rimaszombati járás fellépőiként. S akik akkor ott voltunk, elmondhatjuk, hogy fel is tették a rendezvényre a koronát, ők voltak a legjobb produkció. Nagyon sok sikert kívánok a zenekarnak. Hiszem, hogy a Gömöri Cigányzenekarnak komoly jövője van, s régiónk erre büszke lehet” – szögezte le Cziprusz.

Kifejtette, hogy 2016-ban egy kampány során volt szerencséje Mága Zoltánnal és csapatával végigturnézni az egész országot, s utoljára hegedűt ott hallott ilyen színvonalon.
„Azt kívánom, hogy tartsák meg ezt a színvonalat. Mi, gömöriek pedig örülhetünk, ha lesz egy ilyen zenekara a régiónak, de nemcsak nekünk, hanem egész Felvidéknek, sőt a Kárpát-medencének” – mondta Cziprusz Zoltán.

A tíz zenész Rimaszombatból és a környékről származik, és mindannyian a budapesti Rajkó Talentum Zene és Táncművészeti Iskolában tanultak.

Hírdetés

A Gömöri Cigányzenekar küldetésének tekinti a szlovákiai magyarság értékeinek és hagyományainak a megőrzését. Szeretnék, ha tovább élne és újra szárnyalna ez a muzsika, s hogyha a fiatalok is megtanulnák, hogy ne haljon ki.

Mint megtudtuk, 21 éves koráig tartózkodott Budapesten, nagyon sok hatás érte, de igyekezett mindenből csak a jót összeszedni, s mindezekből építkezni.

Hálás azoknak, akik tanították és nevelték, többek közt Farkas Gyulának, aki a Rajkó Zenekar atyja és Suki Andrásnak, a középiskola igazgatójának. Utóbbi jelenleg a 100 tagú cigányzenekar koncertmestere és prímása, s nemcsak Arnoldnak, de a többieknek is példaképe.

Rengeteg gyakorlás és kitartó munka van már most is a zenekar mögött. Martonfala polgármestere, Radics Jenő biztosította a későbbiekben is a próbákra a feltételeket. A rimaszombati Tompa Központ pedig a pályázatírásban segítette a zenekart.

Bemutatkozó koncertjükben többek közt Brahms Magyar táncok, Monti Csárdás, Dinicu A pacsirta művek szerepeltek, felcsendült Reményi Repülj fecske darabja, de magyar nóta csokrot is előadtak.

(Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »