A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Igazságosabb és testvériesebb világot! – 30 év után című, társadalmi kérdésekkel foglalkozó körleveléről, a 72 Tanítvány Mozgalommal együttműködésben sorozatot indítottunk annak bemutatására. A II. részt Fejérdyné Kopcsay Mariann gyógypedagógus és Fejérdy András történész, egyetemi tanár, a 72 Tanítvány Mozgalom tagjai mutatják be.
Lehetséges-e a társadalom megújulása a családok megerősítése nélkül? És mit tehet ezért a Katolikus Egyház egy olyan világban, amelyben a házasságról, a gyermekvállalásról és az emberi kapcsolatokról egyre különbözőbb elképzelések élnek egymás mellett? Ezek a kérdések állnak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia új társadalmi körlevelének egyik leghangsúlyosabb fejezete mögött. Harminc évvel az Igazságosabb és testvériesebb világot című dokumentum megjelenése után a magyar püspökök ismét arra vállalkoztak, hogy az Evangélium fényében vizsgálják meg a magyar társadalom helyzetét, annak értékeit és sebeit, és keressék a továbbvezető utakat.
Míg az 1996-os körlevél más témakörökhöz kapcsolódó említések mellett a kultúráról szóló fejezetben mindössze néhány pontot szentelt kifejezetten a családnak, a mostani dokumentumban ez a téma kapja a legterjedelmesebb önálló fejezetet. Ez a hangsúlyeltolódás világosan jelzi, hogy a püspökök a család helyzetén keresztül a magyar társadalom számos alapvető kihívására kívánnak reflektálni.
A körlevél ezzel is arra hívja fel a figyelmet, hogy a család nem csupán a magánélet egyik intézménye, hanem a társadalom alapvető közössége, amelyben az ember megtanul szeretni, felelősséget vállalni, kapcsolatokat építeni, és amelyben a következő nemzedékek értékrendje formálódik. A dokumentum egyik központi üzenete tehát így foglalható össze:
A fejezet ugyanakkor többről szól, mint a szűkebb értelemben vett családról. A házasság, a szexualitás, a gyermekvállalás és a családi kapcsolatok kérdései mellett itt kap helyet az emberi élet méltóságának és védelmének, a testi és lelki egészségnek, az idősgondozásnak, valamint a gyermekvédelemnek témája is. E sokféle témát a harminc évvel korábbi körlevél mintáját követő, visszatérő gondolatmenet fogja össze. A dokumentum egy-egy társadalmi jelenség vagy kihívás bemutatásából indul ki, majd arra válaszul fejti ki a katolikus tanítás vonatkozó alapelveit, végül pedig az ezekből következő egyéni, közösségi vagy intézményi feladatokra irányítja a figyelmet. A fejezet így nem annyira társadalomtudományi elemzés, mint inkább
Ez a megközelítés jól megfigyelhető már a házasságról szóló részekben is. A körlevél abból a tapasztalatból indul ki, hogy napjainkban az életre szóló elköteleződés egyre nehezebbé válik, a házasságok jelentős része felbomlik, és a tartós emberi kapcsolatok kialakítását számos társadalmi és kulturális tényező nehezíti. E helyzetre válaszul nem puszta egyházi elvárásként, hanem az ember személyes kibontakozását és a társadalom javát egyaránt szolgáló értékként mutatja fel a házasság keresztény eszményét, amelynek középpontjában a hűség, a kölcsönös önátadás, a felelősségvállalás és az életre való nyitottság áll.
A püspökök ugyanakkor tudatában vannak annak, hogy nem elegendő a házasság értékét hangsúlyozni, hanem a házasságot vonzó életútként kell bemutatni, segíteni kell az arra való felkészülést, és ki kell alakítani a házastársi kapcsolat ápolásának kultúráját. Az Egyház ehhez akkor tud igazán hatékonyan hozzájárulni, ha valódi befogadó és megtartó közösségé válik, amelyben a személyes kísérés és a támogató közösségi jelenlét az élet minden szakaszában adott.
Itt különösen világosan megmutatkozik a dokumentum egyik visszatérő törekvése: az igazság és irgalom együttes képviselete. Világos mérceként állítja a katolikus erkölcsi tanítás alapelveit, ugyanakkor hangsúlyozza a nehéz helyzetben lévők iránti megértést, türelmet, a szelíd szeretetet és a befogadó közösségek jelentőségét. Ez a szemlélet jelenik meg a szexualitással és a nemi identitással kapcsolatos kérdések tárgyalásánál is.
A fenti megközelítés gyakorlati megvalósítása azonban korántsem magától értetődő. Hogyan lehet úgy képviselni a katolikus tanítást és erkölcsi elveket, hogy az ne számonkérésként vagy elutasításként, hanem meghívásként jelenjen meg azok számára is, akiknek élethelyzete eltér az Egyház által ideálisnak tartott családmodelltől? A körlevél erre nem kínál részletes megoldásokat.
A gyermekvállalás és a családtervezés tárgyalásakor a körlevél szintén egy helyzetértékeléssel indít: az ország demográfiai helyzetére, a gyermektelenség növekedésére és a gyermekvállalást befolyásoló körülményekre irányítja a figyelmet. A válasz itt is mindenekelőtt a gyermekvállalás keresztény értékének felmutatása. A dokumentum egyúttal fontos szerepet tulajdonít a családbarát társadalmi környezetnek is, ám hangsúlyozza, hogy kizárólag gazdasági ösztönzőkkel nem teremthető meg a családalapításhoz szükséges bizalom és biztonság. Legalább olyan fontos a támogató közösség és a szülői hivatás társadalmi megbecsülése is.
A meddőség kérdésében a dokumentum különösen jól érzékelteti, hogyan kapcsolódhat össze az erkölcsi alapelvek képviselete a gyakorlati megoldások keresésével. A mesterséges megtermékenyítés katolikus erkölcsi értékelése – egyúttal általánosabb etikai problémák felvetése – mellett ugyanis konkrét alternatívaként mutatja be a reproduktív helyreállító orvoslás lehetőségeit. Ez egyike azoknak a pontoknak, ahol a körlevél az általános irányelveken túl tudományos-szakmai eredményekre támaszkodó megoldási lehetőséget is felkínál. Ugyanakkor emlékeztet arra, hogy a házaspárok termékenysége nem kizárólag biológiai értelemben ragadható meg: a közösség szolgálata vagy az örökbefogadás vállalása ugyancsak lehetséges termékeny életutak.
A gyermekvállalás kérdésétől a dokumentum az emberi élet méltóságának és védelmének tágabb témaköréhez jut el.
A helyzetképből kiinduló megközelítés mindenesetre itt is túlmutat az erkölcsi normák megfogalmazásán. A krízishelyzetbe került várandós anyák, a betegek, az idősek, a fogyatékossággal élők és a haldoklók kiszolgáltatottsága kapcsán a dokumentum egyúttal a tényleges segítségnyújtás kötelezettségére irányítja a figyelmet. Arra, hogy az emberi méltóság védelme nem pusztán bizonyos cselekedetek elutasítását, hanem a gondoskodás és szolidaritás gyakorlását is megköveteli.
Ez a szemlélet jelenik meg a testi és lelki egészség, valamint a gyermekvédelem tárgyalásában is. A körlevél a társadalom egészségi állapotának és az újabb veszélyforrásoknak – köztük az online függőség – a bemutatásából kiindulva hangsúlyozza a családok megerősítésének szükségességét. Elismerve ugyanakkor, hogy a családok önmagukban nem képesek minden problémára választ adni, határozottan kiáll a szolidaritáson és esélyegyenlőségen alapuló egészségügyi ellátás mellett, a gyermekvédelem területén pedig a megfelelő jogi és intézményi garanciák, a szakmai együttműködés és a hatékony jelzőrendszer fontosságát hangsúlyozza.
Az Egyház így nem csupán a társadalom számára fogalmaz meg és kínál fel erkölcsi alapelveket, hanem saját működését is azok mércéje alá helyezi.
Tartalmilag ugyanis alapvetőn nem új tanítást fogalmaz meg – a katolikus erkölcs alapelveit illetően ezt nem is tehetné. Sokkal inkább az érdemel figyelmet, hogy a püspökök miként kívánják a katolikus emberképből fakadó értékeket a mai magyar társadalom elé állítani.
A körlevél tudniillik nem kizárólag gyakorló katolikusokhoz fordul, hanem „minden jóakaratú emberhez, aki felelősséget érez Egyházunk és hazánk jövőjéért”. Ez a megszólítás egy túlnyomórészt szekularizált társadalomban igen különböző világnézetű olvasókat jelenthet. A püspökök ezért láthatólag törekedtek arra, hogy mondanivalójukat ne kizárólag a hagyományos egyházi nyelvezet és fogalmak segítségével fejtsék ki.
Ennek legfontosabb eszköze, hogy a házasság, a szexualitás, az életvédelem vagy a gondoskodás kérdéseit a dokumentum nem elsősorban szentségtani vagy más sajátosan teológiai összefüggésben tárgyalja, hanem az ember méltóságából kiindulva. Olyan érvelést használ tehát, amelynek alapjai a keresztény hiten kívül állók számára is érthetők lehetnek, és amely így közös kiindulópontot kínál a párbeszédhez.
Ugyanakkor ennek a megszólalásmódnak is megvannak a maga nehézségei. A keresztény tanítás egyes állításai az emberi értelem számára is beláthatók, teljes jelentőségük azonban sokszor csak a hit és a megélt tapasztalat összefüggésében tárul fel. A körlevél ezért a személyes példaadás, a kísérés, a közelség kifejezése és a befogadó közösségek jelentőségét hangsúlyozza: „Nemcsak beszélnünk kell az Istentől jövő igazság útjáról, hanem azon kell járnunk.”
A felkínált szélesebb társadalmi párbeszéd lehetőségének megteremtése mindenesetre további feladatot is jelent. A dialógus konkrét helyszíneit illetően a dokumentum ugyanis még inkább egy befogadó, mintsem a társadalom felé aktívan kilépő Egyház képét mutatja. A megnevezett találkozási és támogató fórumok jórészt az egyházi közösségeken belül találhatók.
A körlevél – részben a dokumentum műfajából következően – nem kínál részletes társadalompolitikai programot, és konkrét megoldásokat is csak ritkán fogalmaz meg. Sokkal inkább erkölcsi tájékozódási pontokat nyújt és a követendő értékeket és a kívánatos irányokat jelöli ki.
Ezek olykor állami vagy társadalmi intézkedéseket is érintenek, ám a dokumentum középpontjában az Egyház, a lelkipásztorok, a keresztény közösségek és maguk a családok felelőssége áll.
Ebben állhat a körlevél családról szóló fejezetének legfontosabb üzenete. A társadalom megújulásához valóban nélkülözhetetlen a családok megerősítése, ehhez azonban nem elegendő a helyes értékek hirdetése. Olyan személyes kapcsolatokra, közösségekre és intézményekre van szükség, amelyekben a szeretet, a hűség, az irgalom, a szolidaritás és az emberi méltóság tisztelete ténylegesen megtapasztalható. A körlevél így végső soron nem elsősorban a társadalomnak tesz fel kérdéseket, hanem magának az Egyháznak és minden keresztény embernek: mennyire tudjuk saját életünkkel hitelesen felmutatni azt, aminek értékéről másokat szeretnénk meggyőzni?
Fotó: Fejérdy Család
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


