Megtalálták Orbán Viktor „A” kartonját

Megtalálták Orbán Viktor „A” kartonját

Dokumentumokkal igazolja a HVG, hogy Orbán Viktort társadalmi kapcsolatként tartotta nyilván a katonai elhárítás a nyolcvanas évek elején.

Azt azonban a hetilap is megjegyzi, hogy az úgynevezett A karton megléte önmagában nem bizonyítja az együttműködést az állambiztonsági szolgálatokkal. A társadalmi kapcsolatok ugyanis nem írtak alá együttműködési nyilatkozatot, nem tettek írásbeli jelentést sem.

A miniszterelnök hétfőn a Parlamentben nem cáfolta, hanem visszautasította azt az állítást, hogy együttműködött a Kádár-rendszer állambiztonsági szolgálatával.

Orbán bizottsági meghallgatását kezdeményezi a DK

Hírdetés

A nemzetbiztonsági bizottsággal hallgattatná meg Orbán Viktort az ügynökkérdés kapcsán a Demokratikus Koalíció. A Gyurcsány-párt szerint az elmúlt huszonöt év politikai hitelességi válsága lehet, ha a Hvg.hu által nyilvánosságra hozott dokumentum valódi.

A DK ügyvezető alelnöke szerint a miniszterelnöknek részletes tényfeltáró beismerést tenne arról, hogy mit csinált a nyolcvanas évek kommunista diktatúrájában. „Nem az a baj, hogy Orbán Viktor sorkatonasága idején e dokumentum szerint a titkosszolgálattal együttműködő személy volt. A baj az, hogy hazug módon, tudatosan ennek az ellenkezőjére építette egész politikai karrierjét, és a magyar társadalom egy részében még mindig meglévő politikai hitelességét. Ez az igazi probléma” – mondta Molnár Csaba.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »