Eredetileg úgy volt, hogy mindenféle harcosokról, hősökről írok egy kicsit. Akik szembemennek. A nőről, aki bepöccent a táskája miatt, és magához ragadta az igazságszolgáltatást. Thelma és Louise. A momentumosokról, akik belekötöttek az olimpiabizniszbe. Paul Auster íróról, aki meggyőződése ellenére közéleti megbízatást vállalt, mert máris unja Trumpot. A hárommillió nőről, akik dettó, és leragasztották a szájukat. A washingtoni anarchistákról, akik átrendezték egy bank és egy McDonald’s kirakatát, szimbolikusan és gyakorlatilag egyben. A budapesti városi gerillákról, akik megunván a töketlenkedést működésre képes órát helyeztek el a Széll Kálmán téren, hogy értelmet nyerjen, amit szerettünk: találkozunk a Kalefon, az óra alatt. Aztán csak ketten maradtak a félelmetes csöndben. Ezúttal nem Isten és a bor. Hanem a Tanár Úr és Rejtő Jenő.
A Tanár Úr számomra még mindig felfoghatatlan, próbálom elképzelni csupán, de elég akadozva megy csak. Kijuthatnék a lángoló pokolból, de visszamegyek. És szedem ki a srácokat abból a rohadt buszból, miközben az enyémek… Szóval, hogy én a nagy arcommal mit tennék. Bizonyára sokunk fejében fészkelődtek ezek a gondolatok, titokban. Apaként, férfiként. Hogy sokkot kapnék (belefér, reakcióink különbözőek), és ott toporzékolnék a betonon, vagy nyomás vissza. És az vesse bárkire is az első követ… Melyek a férfiként élni és halni kritériumai általában és ezek után? Hogy a Tanár Úr egy intergalaktikus hős, akit nem lehet megúszni egy életmentő kitüntetéssel, az bizonyos. És az egész országot megmérgező hisztit is illene felfüggeszteni legalább egy kis időre. Mert aztán az élet ugye megy tovább, legalább ekkora közhelyek mentén. Bár kimondhatnánk azt is, hogy nem. Legalábbis így nem. Még kettő. Verona. Ott egy erkélyt kellene nézni, ha igaz, ha nem, fiatalon, szerelmesen. Ez nem ér, Uram. A másik is döbbenetes. Csak akadt legalább egy véglény, akinek ezt az alkalmat is sikerült kihasználnia egy kis zsidózásra. Tényleg megáll az ember esze, de amikor majd elindul újra, talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy most, amikor már lassan mindenki számára világos, hogy az internettől nem feltétlenül lett jobb hely a világ, legalább ezt a szellemi kútmérgezést és onániát, ezt az úgynevezett kommentelést valóban és tényleg szabályozni kellene. Itt a szomorú alkalom. Váltott lovakon.
Ez a fajtársunk nyilván nem olvas Rejtőt sem, merthogy ő is. Vagy ha igen, az még rosszabb. Magam úgy vagyok vele, hogy ha nagy a baj a bukósisak alatt, hozzá menekülök. Ha kell, ezredszer is. Nagy szomorúság lesz, ha eljön az az idő, amikor egy kocsmaasztalnál senki nem idézi majd. Akkor majd még kevésbé értik egymást utódaink. Mert Rejtő Jenő hősünk és mártírunk, zsenink és vigasztalónk. Most ráadásul nem is Galambbal és a szerencsétlen sorsú vitorlamesterrel kezdek, aki egy pofon következtében a tetejébe még lenyelt egy negyed font bagót is, amelyet éppen a szájában tartott, hanem egy csodálatos könyv (Thuróczy Gergely: A megtalált tragédia – Rejtő Jenő emlékére) hátsó borítóján található idézettel a Piszkos Fred közbelépből (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára). Íme: „Nem tudnak védekezést az elharapódzó ponyvairodalom ellen? Adják ki a széles néprétegek számára olcsón Gustav Bahr mindenki számára izgalmas művét: Sextánssal a fényévek és sectorok imagináriusain át a kozmikus rendszer és az oceanobiográfia relációinak nyomában, a differenciális integrálrendszerben. Ez beadná a kulcsot mindenféle cowboy- és kalandregényeknek! És üdvös népnevelő hatása is volna.” És aztán jön Rejtő rejtőzködése (bocsánat), akiről annyi sztori forog, hogy úgyszólván nincs is életrajza.
Ez csak egy menekülési útvonal a téboly elől.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 01. 28.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
