Megtagadták az Iszlám Állam által kiűzött iraki apáca vízumkérelmet az Egyesült Királyságba

Megtagadták az Iszlám Állam által kiűzött iraki apáca vízumkérelmet az Egyesült Királyságba

Ban Madleen nővér beteg testvérét szerette volna meglátogatni Nagy-Britanniában, de megtagadták vízumkérelmét.

Ban Madleen nővért Az Iszlám Állam elűzte a ninivei síkság legnagyobb keresztény városából, Bakhdida-ból, miután az ISIS elfoglalta dominikánus zárdát, ahol a nővér lakott. Ezek után az apáca menekültként letelepedett Erbilben, az iraki Kurdisztán fővárosában, ahol olyan óvodákat hozott létre, amelyekre hamarosan nagy szükség lesz, mert a menekültek elkezdtek visszatérni hazájukba, miután az Iszlám Államot felszámolták a területen.

Ban Madleen nem az első olyan egyházi személy, akinek problémái adódtak Nagy-Britanniában, mondja Ben Benedict Kiely, egy üldözött Közel-Keleti keresztényeket segítő szervezet, a Nasarean.org alapítója. Egy másik dominikánus apácának, aki egyébként biblia-teológiából doktorált Oxfordban, kétszer is megtagadták a vízumkérelmét.

Az Egyesült Királyság Bevándorlási Hivatalának levele megindokolja a nővér vízumkérelmének megtagadását: az asszony nem tette nyilvánossá vezető óvónői jövedelmét, és semmivel nem támasztotta alá, hogy a sienai Szent Katalin dominikánus nővérek támogatják e a látogatását. Ebből kifolyólag, a levélben foglaltak szerint a tisztviselő nincs meggyőződve arról, hogy a nővér valóban egy megengedhető cél érdekében kér belépési engedélyt.

Hírdetés

Ahelyett, hogy lehetővé tennék Ban nővérnek beszerezni a hiányzó dokumentumokat, a levél, amelynek egy másolatát kapta meg a Chatolic Herald magazin, így ér véget:

A levél elismeri a családlátogatások fontosságát, továbbá, hogy Ban nővér korábban már tett látogatást az Egyesült Királyságba, és eleget tett a vízumkérelem feltételeinek, ugyanakkor kiemeli, hogy a vízumot hét évvel korábban, 2011-ben igényelte, és különös fontosságot tulajdonít annak a ténynek, hogy a nővér a közelmúltban egyáltalán nem utazott az Egyesült Királyságba. Fr Kiely ezzel kapcsolatban azt mondja:

„Vajon ők nincsenek tisztában azzal, mi is történt 2011 óta?”

Ez a legutóbbi eset, amely során külföldi egyházi személyeknek tagadták meg a Nagy-Britanniába való belépést. Egy évvel ezelőtt a St. Anselm-i pap és apácaképző intézetet, amely Kentben működött, kénytelenek voltak bezárni a külföldi diákok vízumkérelmének problémái miatt. Az intézet alapítója, Fr. Len Kofler elmondta, hogy egy katolikus papnak, aki az intézetben kívánt tanulni, megtagadtak a vízumkérelmét, mert nem volt házas, egy apácának pedig ugyancsak megtagadták az Egyesült Királyságba való belépést, mert nem rendelkezett privát bankfolyószámlával, ami érthető, hiszen ő egy egyházi rend tagja.

Orientalista.hu – Vivkamar (CatholicHerald)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »