Megszüntették a nyomozást Kiss Róberttel szemben

Megszüntették a nyomozást Kiss Róbert ellen. A Magyar Gárda egykori főkapitánya ellen migránsok szállítása miatt indult eljárás. 

Az ügy július 24-én robbant be a médiába. Akkor adta hírül a Napi Gazdaság, hogy a TEK Röszkénél lecsapott Kissre és egy társára, miután öt szír bevándorlóval állapodtak meg a szállításukról. Jogellenes belföldi tartózkodás elősegítésével vádolták őket. 

A Fidesz egyből ráugrott az ügyre, mint csirke a friss tavaszi takonyra, és kiadta az elmúlt évek egyik legcikibb közleményét, amelyben „a bevándorlókkal való üzleteléssel” vádolták  „a jobbikosokat” (így, általában, mindet). Sőt, még arról is érdeklődtek, mennyi pénz folyik be ebből a pártkasszába. A kormánypárt reakciója nem csak primitív és demagóg volt, de legalább méretes aljasság is. Azzal ugyanis nyilvánvalóan a Habony Művekben is mindenki tisztában van, hogy Kiss Róbert már 2011 óta eltávolodott a Jobbiktól, mostanában pedig Bertha Szilvia kifejezetten Jobbik-ellenes éllel szerveződő mozgalmának szervezésében segédkezik. 

Hírdetés

Most azonban kiderült, hogy az ügy az ügyészségi szakaszig sem fog eljutni. Az ex-gárdakapitány csütörtöki Facebook bejegyzéséből ugyanis kiderül: a rendőrség megszüntette a nyomozást. A beszkennelt dokumentum szerint az autóban tartózkodó két szír állampolgár „nem tett olyan jellegű vallomást, amely a jogellenes tartózkodás elősegítésének tényállási elemeit – vagyoni haszonszerzés, segítségnyújtás – megvalósítaná”

A rendőrségi vizsgálat azt állapította meg, hogy 

„A szír állampolgárok az utazás ellen szolgáltatásaként (sic!) készpénzt vagy más értéket Kiss Róbertnak nem adtak át.”

És, most vegyük elő a sört, készítsük el a pattogatott kukoricát, és nézzük, hogy a fősodratú média mekkora része, és milyen helyen fog beszámolni a július végén majd’ mindenhol címlapon ordító sztori kipukkanásáról. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »