Az Országgyűlés honlapja szerint május 9-én nyújtotta be képviselői mandátumáról való lemondását Gyurcsány Ferenc, viszont a frakcióvezetői pozíciójáról egy nappal korábban mondott le, hogy a párt bejelentette volna visszavonulását.
A Demokratikus Koalíció alelnöke és EP-képviselője Dobrev Klára csütörtökön bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc több mint húsz éves politikai karrierje után lemond minden politikai tisztségéről és visszavonul a közélettől.
Másnap a párt ideiglenes elnöke, Molnár Csaba egy sajtótájékoztatón beszélt a párt rövid- és hosszú távú terveiről, valamint azt is bejelentette, hogy mikor választanak maguknak új elnököt, valamint hogy Gyurcsány frakcióvezetői pozícióját Sebián-Petrovszki László veszi át.
Az ügyvezető alelnök kijelentette, hogy a DK közössége szerint Gyurcsány Ferenc volt a rendszerváltozás utáni Magyarország legtisztességesebb miniszterelnöke, akit mindig a haza érdeke vezetett, nem magát nézte, hanem az országot.
Emlékeztetett, hogy Dobrev Klára már bejelentette, elindul az elnöki posztért. Meglehetősen biztosra veszi – mondta -, hogy az EP-képviselőt meg is fogják választani. Kérdésre válaszolva elmondta, más még nem jelezte, hogy megméretné magát pozícióért.
Molnár Csaba elmondta: az elnökválasztást május 28. és június 1. között online folytatják le, azon minden párttag szavazhat. Az elnök megválasztásáig ügyvezető alelnökként ő vezeti majd a pártot.
Megerősítette, hogy a következő országgyűlési választáson a DK mind a 106 körzetben egyéni jelöltet állít és saját listát is készít. Közölte, hogy Dobrev Klára a 2026-os választást követően magyar parlamenti képviselőként kívánja folytatni munkáját, de ideje nagy részét már pártelnökké való megválasztását követően is Magyarországon tölti majd.
A politikus tudatta, hogy Gyurcsány Ferenc megüresedett parlamenti mandátumát Rónai Sándor alelnök, volt EP-képviselő kapja meg. Hozzátette, hogy jogilag Sebián-Petrovszki László lesz a DK parlamenti frakcióvezetője, politikailag pedig az új pártelnök, vagyis „minden bizonnyal” Dobrev Klára irányítja majd a képviselőcsoportot.
Kérdésre kifejtette, Dobrev Klára készen állt arra, hogy beüljön a magyar parlamentbe, de miután egyszer már lemondott a 2022-es ellenzéki listán szerzett helyéről, nem egyértelmű, hogy ezt megtehetné-e.
Jelezte: Dobrev Klára vasárnap készül beszélni arról, hogy mi lesz a DK politikájának a lényege.
Molnár Csabától megkérdezték, hogy Gyurcsány Ferenc miért most hozta meg a döntést, amire azt felelte, hogy a politikus „végleg véget kívánt vetni annak, hogy a magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól”. Az időzítést azzal magyarázta, hogy körülbelül egy év van a következő parlamenti választásig, és a volt pártelnök azt akarta, hogy a DK új vezetése fel tudjon készülni a megmérettetésre.
Gyurcsány Ferenc saját maga, egy személyben döntött úgy, hogy lemond, senki nem helyezte ilyen nyomás alá – szögezte le, és cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint ő és Dobrev Klára presszionálták volna a távozásra.
Kérdezték arról, hogy Magyar Péter véleménye szerint azért csütörtökön jelentették be a lemondást, hogy eltereljék a figyelmet a Tisza Párt által aznap reggel nyilvánosságra hozott hangfelvételről. Molnár Csaba válaszként kijelentette: „a Tisza tegnapi videójáról azt gondolom hogy az időjárásjelentés is képes lett volna elterelni a figyelmet”. Hozzátette, ha ilyen összeesküvés-elméletekben hisznek, akkor hihetik azt is, hogy a narancssárga Fidesz mellett „fehér Fidesz is létezik”, mert a „katolikus egyház is láthatóan arra az időpontra időzítette a pápaválasztást”.
Molnár Csaba kijelentette: nincs összefüggés Gyurcsány Ferenc visszavonulása, illetve a volt pártelnök és Dobrev Klára válása között.
Az Index közben arra hívja fel a figylemet, hogy az Országgyűlés honlapján Gyurcsány Ferenc képviselői adatlapjáról kiderül, hogy a Demokratikus Koalíció egykori alapítója már május 7-én lemondott a frakcióvezetői pozíciójáról, amit Sebián-Petrovszki másnap át is vett tőle. A portál arról is beszámol, hogy az egykori miniszterelnök képviselői oldalán kiderült, amit Molnár Csaba már a sajtótájékoztatón is elmondott, miszerint Gyurcsány parlamenti mandátuma május 9-én szűnt meg.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »