Megszűnik az ingatlanpiac egyik rákfenéje – és ez csak az egyik változás

Megszűnik az ingatlanpiac egyik rákfenéje – és ez csak az egyik változás

Ráadásul digitális alapú lesz. A cél az, hogy akár órák alatt be lehessen jegyezni a tulajdonjogot. További egyszerűsítések is jönnek a közigazgatási ügyintézésben.

Az emberközpontú közigazgatás további fejlesztése érdekében egyrészt törekednek az elektronikus közigazgatás erősítésére, másrészt pedig az ügyintézési folyamatok egyszerűsítésére, ezzel kapcsolatban több ezer oldalas jogszabálycsomag is készült – mondta Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára.

Az ügyintézések egyszerűsítésére példaként említette, hogy a tervek szerint

Hírdetés

ha valaki vállalkozó akar lenni, akkor a jövőben nem kell vállalkozói igazolványt is kérnie és egy adóbejelentést is megtennie, hanem egy egyszerű adóbejelentéssel megkezdheti a tevékenységet.

További példaként hozta fel, hogy eltörlik azt a szabályt, amely előírta: a vállalkozó tevékenységét 30 napon belül szúrópróbaszerűen ellenőrizni kell.

Szólt arról is, hogy meg akarják újítani az ingatlan-nyilvántartás rendszerét. Elmondta, a földhivatali rendszer Mária Terézia korából, az 1700-as évekből származik, ezen pedig változtatni kell. Erre egy kétéves programot dolgoztak ki, a cél az, hogy a teljes nyilvántartást elektronikusan hozzáférhetővé tegyék.

Azt szeretnék, hogy ha valaki két év múlva egy adásvétel miatt betér egy ügyvédi irodába, mire kisétál onnan, a tulajdonjoga már be is legyen jegyezve.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »