Megszűnhet az átkozódás Ferihegyen

Megszűnhet az átkozódás Ferihegyen

A Budapest Airport 14 867 491 érkező és induló utast kezelt 2018-ban, mintegy 1,8 millióval többet, mint 2017-ben, ezzel 13,5%-os éves növekedési ütemet ért el. A budapesti repülőtér ezzel Közép-Kelet Európa leggyorsabban növekvő repülőterévé vált. A gépmozgások száma (felszállások és leszállások együttesen) 2018-ban csak 12%-kal, összesen 115 028-ra emelkedett, ami a járatkihasználtság további javulását is jelzi – közölte a ferihegyi repülőtér üzemeltetője.

A tavalyi év különleges abból a szempontból is, hogy nem kevesebb, mint 4 közvetlen transzatlanti járat állt az utasok rendelkezésére a nyári szezonban (a LOT New Yorkba és Chicagóba, az Air Canada Torontóba repült, az American Airlines napi járatot üzemeltetett Philadelphia repülőterére). A LOT a téli menterendi időszakban is üzemelteti járatait, az Air Canada és az American Airlines pedig napi járatokkal tér vissza a 2019-es nyári szezonban.
A Budapest Airportról 2018-ban 45 légitársaság segítségével 134 úti célt lehetett közvetlenül elérni (48 ország 121 városában),
Magyarország légi összeköttetései még soha nem voltak ennyire kiterjedtek.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója közölte:

Hírdetés

„Új beruházások egész sorát tervezzük a repülőtéri infrastruktúra további fejlesztésére. Nem kevesebb, mint 225 milliárd forintos (700 millió eurós) beruházást tervezünk 2024-ig, aminek legfontosabb eleme egy teljesen új terminálépület megtervezése és megvalósítása lesz a jelenlegi 2A terminál tőszomszédságában.

Idén átadjuk az új, összesen 20 000 négyzetméteres Cargo City logisztikai központot, amely az eddiginél jobban szolgálja majd az exportorientált magyar gazdasági szereplők és a velük együttműködő logisztikai vállalatok igényeit.”

A Budapest Airport az elmúlt két évben jelentős belső felújításokat hajtott végre a 2A és a 2B terminál utasforgalmi és kereskedelmi területein.
Az idei év első felében két újabb folyosót nyitnak meg az utasbiztonsági átvilágításhoz,
lényegesen kibővülnek és korszerűsödnek az olyan utasforgalmi területek, mint amilyenek a várók, a vizesblokkok vagy a beszállókapuk környékén lévő várakozó területek.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »