Megszűnhet a gond, az Arriva megegyezett a Slovak Lines céggel

Megszűnhet a gond, az Arriva megegyezett a Slovak Lines céggel

Amire korábbi cikkeinkbe már utaltunk, most úgy tűnik megvalósul, és a Pozsony megye autóbusz-közlekedését biztosító Arriva gondjai megoldódhatnak. A szállítócég ugyanis megegyezett a megye közlekedését korábban ellátó Slovak Lines céggel, amely a jövőben alvállalkozóként segítené a közlekedés zökkenőmentes biztosítását a megyében.

A majd három hete tartó gondok így megoldódni látszanak. A Slovak Lines ugyanis lefedhetné a járatkimaradások egyharmadát. Az Arriva ugyanis november közepi indulása óta nem tudta 100 százalékban biztosítani a megya elővárosi közlekedést. A legnagyobb járatkiesések Bazin és Szenc környékén voltak.

Hírdetés

Juraj Droba megyeelnök még a hét elején jelezte, hogy három forgatókönyv lehetséges a megoldásokat illetően, amelyről mi is beszámoltunk. Ezek egyike volt, az Arriva és a Slovak Lines szállítócégek közti megegyezés, aminek köszönhetően rövid időn belül a járatok 90 százaléka újra biztosítható lenne. A Pozsony megyei önkormányzat tájékoztatása szerint ezzel nagyon rövid időn belül teljesen helyreáll az elővárosi buszközlekedés.

Nagyon örülök, hogy a kezdeményezésünk: egy tárgyalóasztalhoz ültetni a az új és egy a korábbi fuvarozót sikerrel zárult. Az Arriva marad továbbra is a megye közlekedését biztosító társaság. A Slovák Lines a kiválasztott útvonalakon alvállalkozóként nyújt szolgáltatást”

– fogalmazott Droba hozzáfűzve, köszöni mindenkinek a türelmét. „Háromhetes válságkezelés van mögöttünk, kollégáim és a Pozsonyi Integrált Közlekedési Rendszer munkatársai teljes bevetéssel dolgoztak az ügyön. Megmutattuk, hogy a legnehezebb problémákat is meg lehet oldani” – tette hozzá a megyeelnök.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »