Megszületett az idei megállapodás

Megszületett az idei megállapodás

A múlt héten Lendván Orban Dušan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) Tanácsának elnöke és Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke aláírta az együttműködési megállapodást, amely a 2024-es évben is segíti a muravidéki magyarság kulturális tevékenységét, elsősorban Vas vármegyei szakemberek biztosításával.

Hírdetés

A közel három évtizede működő kapcsolat, megállapodás alapján Vas vármegye 2024-ben a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI) számára négy csoportvezetőt biztosít és vállalja az utazási költségek megtérítését összesen 105 alkalommal. Emellett vállalja, hogy az MNMI által szervezett anyanyelvi-honismereti táborban két szakember részvételét támogatja, biztosítja a muravidéki magyar gyermekek részvételét a Mesebolt Bábszínház előadásán, biztosítja a LeSzSz Társulat egy vendégszereplését a vármegyében, valamint két műkedvelő csoport részvételét a zsitkóci Összetartozás Napján.

A megállapodás szerint mindkét fél törekedik további kulturális, művészeti célú EU-s pályázatok közös beadására, illetve a civil szervezetek, közösségek kapcsolatainak serkentésére is.

Forrás: Népújság

The post Megszületett az idei megállapodás appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »