Megszorítások nélkül Szlovákiát a „görög út” fenyegetné a Smer szerint Kacsinecz Krisztián2025. 09. 14., v – 15:53
A vasárnapi vitaműsorok központi témája a kormány új konszolidációs csomagja volt. Míg a Smer funkcionáriusai szerint a megszorítások nélkül a „görög út”, vagyis eladósodás és gazdasági válság fenyegetné Szlovákiát, az ellenzéki képviselők a dolgozók elleni „frontális támadásról” beszélnek.
Peter Pellegrini köztársasági elnöknek nem kellene meglepődnie a konszolidáció mértékén – jelentette ki Ján Richter, a Smer parlamenti frakciójának vezetője az STVR vasárnapi vitaműsorában. Hozzátette: az államfő bármikor felhívhatja a pénzügyminisztert, Ladislav Kamenickýt (Smer), és feltehet neki kérdéseket. Hangsúlyozta: ha a hiányt nem ilyen módon kezelnék, Szlovákiát a „görög út” fenyegetné.
Frontális támadás a dolgozó emberek ellen
Richter vitapartnere Simona Petrík, a PS mozgalom alelnöke és parlamenti képviselő volt, aki több tervezett konszolidációs intézkedéssel és azok végrehajtási módjával sem ért egyet. Szerinte a kormány figyelmen kívül hagyta például a közalkalmazotti bérek valorizációjáról kötött megállapodást is.
Petrík azt is bírálta, hogy a munkáltatók és szakszervezetek képviselőivel csak egy héttel a változások bemutatása után fognak egyeztetni a konszolidációról.
„Ez frontális támadás a dolgozó emberek ellen. Önök úgy döntöttek, hogy egy tollvonással mindenkit elszegényítenek, kivéve a leggazdagabbakat és a saját embereiket”
– fogalmazott az ellenzéki képviselő. Hozzátette: a miniszterek bevétele a költségtérítések adómentes részének valorizációja miatt valójában továbbra is emelkedni fog. Ezért ismételten a fizetések befagyasztását javasolta.
Kapcsolódó cikkünk
Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter a Joj 24 vasárnapi közéleti műsorában ismét kizárta, hogy a kormány a nyugdíjakon spóroljon, az egyéni vállalkozók járulékemelésével kapcsolatban pedig az alacsony adókról és a járulékfizetés eddigi elkerüléséről beszélt.
Az egyéni vállalkozók járulékemelésével kapcsolatban a pénzügyminiszter emlékeztetett: a környező országokhoz képest Szlovákiában fizetik a legalacsonyabb adót, sokan pedig eddig akár 21 hónapig is elkerülték a járulékfizetést.
Kamenický szerint a járulékok emelésének köszönhetően az egyéni vállalkozók nyugdíja 13%-kal magasabb lesz, de arra a kérdésre nem adott konkrét választ, hogy hány ledolgozott év után.
Beszélt arról is, hogy a fiktív egyéni vállalkozások ellen a kötött munka pontosabb meghatározásával akarják felvenni a harcot.
10 euró alatt eltörölhetik a tranzakciós adót
Kamenický a tranzakciós adóval kapcsolatban azt mondta, az betöltötte a szerepét, de Andrej Dankóval, az SNS elnökével továbbra is tárgyalnak a módosításáról, például arról, hogy csak bizonyos összeg, mondjuk 10 euró felett kellene fizetni.
A miniszter elutasította, hogy ez az adó a vállalatok számára likvidáló hatású lenne, évente ugyanakkor mintegy 530 millió eurót terveznek beszedni a vállalkozóktól. Az SNS képviselőinek azon javaslata, hogy töröljék el a tranzakciós adót az egyéni vállalkozók és a 100 000 euró árbevétel alatti cégek számára, Kamenický szerint uniós jogszabályokba ütközik.
Azokat a konszolidációs intézkedéseket, amelyek a településeket és a megyéket is érintik, a pénzügyminiszter azzal védte, hogy az állam rosszabb helyzetben van, mint az önkormányzatok.
A városoknak és községeknek elmondása szerint 110, míg a megyéknek 20 millió euróval kell „beszállniuk” a konszolidációba.
Kapcsolódó cikkünk
Vége a hosszas koalíciós egyeztetésnek: Ladislav Kamenický pénzügyminiszter bemutatta, milyen módon képzeli el a kormány a 2026-os költségvetés egyenesbe hozását. A konszolidációs csomagtól jövőre 2,7 milliárd eurós megtakarítást vár a koalíció.
Kamenický a nap folyamán először a képviselőket tájékoztatta a kormány által tervezett intézkedésekről, majd az újságírók elé állt, és egy részletesebb prezentáción fejtette ki az elképzeléseket. A miniszter összesen huszonkét intézkedést mutatott be, amellyel a kabinet 2,7 milliárd eurós rést akar betömni a költségvetésen.
Megszorítások fogcsikorgatva
Az ügy kapcsán összehívott, munkáltatókkal és munkaadókkal tervezett háromoldalú egyeztetést jövő hétre halasztották. Erik Tomáš munkaügyi miniszter (Hlas) szerint a lépésre azért volt szükség, hogy az érintettek mélyebben is megismerkedjenek a csomag tartalmával és csak azután közöljék a megjegyzéseiket. A kormánynak az eredeti tervek szerint szerdán kellene rábólintania az intézkedéscsomagra, de nem tudni, hogy ez a külső egyeztetések hiányában milyen formában történik meg.
Ján Richter, a Smer frakcióvezetője a nap folyamán jelezte: a konszolidációs csomag két részletben kerülhet a parlament elé. Az első az általános gazdasági intézkedéseket érinti, a második pedig az államigazgatás karcsúsításával és a minisztériumokra vonatkozó spórolási intézkedésekkel foglalkozik.
Kamenický szerint a megtakarítások bevezetésére kedvezőtlen gazdasági hangulatban kerül sor. A tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy az energiaárak folyamatosan növekednek, miközben a kormány szeretné fenntartani a fűtésre és villanyra folyósított támogatásokat, emellett a vámháború is nehezíti a helyzetet.
Önspórolás
Kamenický a sajtótájékoztató kezdetén hosszasan ecsetelte, milyen intézkedésekre nem lehet számítani a megszorítások kapcsán. Elmondása szerint a kormány megtartja a 13. havi nyugdíjat, az élelmiszerekre és más termékekre vonatkozó kedvezményes adókulcsokat, megmarad a második pillér is.
A pénzügyminiszter szerint ugyanakkor az állam 1,3 milliárd eurót szeretne spórolni a saját működésén. A jövőben a minisztériumok és hivatalok visszafogják a kiadásaikat, például befagyasztják az állami alkalmazottak fizetéseit. Kivételt képeznek az orvosok és tanárok bérei, amelyet törvény szabályoz, de a hivatalnokok, rendőrök, tűzoltók, önkormányzati alkalmazottak nem számolhatnak fizetésemeléssel.
Csökkentik az állami alkalmazottak számát, számítani lehet több hivatal összevonására is. Visszafogják a járműbeszerzéseket és a működési költségeket. Az önkormányzatok is részt vesznek a konszolidációban – a települések tíz százalékos költségvisszafogásra számíthatnak, tizenöt százalékot faragnak le a megyék személyi jövedelemadóra vonatkozó bevételeiből.
Fájdalmasabb kiadások
A konszolidáció másik részét az állami bevételek növelése jelenti, a kormány több intézkedést foganatosít ezen a téren is. Amellett, hogy a vállalkozások később fizethetik ki a táppénzt, csökkentik a munkanélküli segélyt az első három hónap után: a hatodik hónapban már csak az átlagbér húsz százalékát fizetik ki. A következő három évre befagyasztják a 13. havi nyugdíjak összegét is, amely így fixen 667,3 euró lesz.
A tervek közé tartozik a jövedelemadó progresszív emelése. A 44 ezer eurós havi bevételig alkalmazott, 19 százalékos jövedelemadó fokozatosan emelkedik: a 75 ezer eurót meghaladó jövedelemmel bíró állampolgárok már 35 százalékot fizetnek. A képviselőkre alkalmazott személyi jövedelemadó mértéke tíz százalékkal emelkedik. Az szja-emeléstől 206 millió eurós bevételre számít a kormány.
A magas cukor- és sótartalmú termékekre vonatkozó adókulcs jövőre 19-ről 23 százalékra emelkedik, kivéve magát a cukrot és a sót, a tejitalokat és gyerektápokat. Az édességek, fagylalt, chips ára tehát tovább emelkedik – ettől az intézkedéstől 91 millió eurót vár az állam.
Az online szerencsejátékokra vonatkozó járulékok 27-ről 30 százalékra emelkednek, több kapcsolódó illeték is drágul a kaszinók és játéktermek számára – a kőépületek üzemeltetőinek adóalapja például 14,3 százalékról 16,9 százalékra emelkedik.
Drágább lesz a nyers kő, a homok ára is. A cégek számára a kormány adóamnesztiát hirdetett, az elmaradt illetékeket utólag befizető vállalatok mentesülnek a büntetés alól. A kormány igyekszik felszámolni a betegszabadsággal (PN) kapcsolatos visszaéléseket, a Szociális Biztosító csak a betegségek 15. napjától vállalja át a bérfizetést.
A kormány megpróbál gátat szabni a vállalkozásokhoz regisztrált autókkal kapcsolatos visszaéléseknek is, a magáncélokra használt járművek értékének mindössze ötven százalékát lehet jóváírásra használni. Feleződik az egyéni vállalkozók tizenkét hónapos szociális járulékfizetésre vonatkozó mentessége – ettől 119 millió eurós bevételt remél a kormány. A kikényszerített egyéni vállalkozások ellen is szigorúbban lépnek majd fel.
Megszűnik november 17. munkaszüneti jellege, csak 2026-ban pedig további két munkaszüneti napot átmeneti jelleggel megszüntet a kormány: január 6., valamint május 8. is kikerül ebből a körből. Az ünnepnapokra vonatkozó árusítási tilalom is megszűnik.
Három intézkedés különösen fájdalmasnak bizonyul majd a munkavállalók és az egyéni vállalkozók számára is – Kamenický ezeket az intézkedéseket csak a prezentációja végén, érintőlegesen említette. Az egyéni vállalkozókra vonatkozó kivetési alap ötvenről az átlagbér hatvan százalékára emelkedik. A munkáltatók után elvezetett egészségbiztosítási járulékok aránya egy százalékkal lesz magasabb (négyről öt százalékra emelkedik az elvezetések összege, ami az alacsonyabb bérekben mutatkozik meg), a nem életbiztosítás jellegű biztosítások után fizetett adó pedig nyolcról tíz százalékra nő.
A miniszter szerint a bankok, üzletláncok, digitális szolgáltatásokra vonatkozó intézkedések egyelőre nem szerepelnek a csomagban, de a kormány erősen fontolgat további lépéseket is.
Kapcsolódó cikkünk
A jövő évi konszolidációs csomag utolsó részleteiről igyekeznek megegyezni a kormánypártok. Az intézkedések három csoportba sorolhatók: a költségvetés bevételi, illetve kiadási oldalát érintőkre, a harmadik csoport pedig az állam kiadásainak visszafogása – jelentette ki a koalíciós tanács ülése után hétfőn este Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter.
„Az egyszerűbb dolgokat már megvitattuk, a végső változaton dolgozunk és nagyjából elértünk oda, hogy melyik minisztériumnál mekkora összeget kellene megtakarítani. Valószínűleg ez lesz a téma a koalíciós tanács következő ülésén” – mondta Kamenický.
Szerinte erre csütörtökön reggel kerülhet sor, a hét végéig pedig véglegesítik a konszolidációs intézkedéseket, legkésőbb szeptember 3-án a kormány elé kerülnek.
A kulcsintézkedés a törvény által garantált, a személyi jövedelemadóból származó bevételek önkormányzati részesedésének 55,1%-ról 53%-ra való csökkentése.
A ZMOS pénteken elutasította a bemutatott terveket, hangsúlyozva, hogy az önkormányzatoknak elenyésző részük van az ország adósságában.
„Ruszin feleségem van, nagyon keserűen nyeltem le január 6-ot”
A miniszter a 13. nyugdíj eltörlését határozottan elutasította, ahogy az ideiglenes csökkentését is. „Ők a mi édesanyáink, édesapáink, hozzájárultak az állam fejlődéséhez. Ezen a ponton nem fogunk engedni” – jelentette ki a miniszter a Joj 24-ben.
Arra a javaslatra, hogy jövőre ideiglenesen több munkaszüneti napot is töröljenek el, így január 6-át is, Kamenický a műsorban azt mondta:
„Nekem ruszin feleségem van, és nagyon keserűen kellett lenyelnem, hogy a koalíciós tanács január 6-ban állapodott meg.”
Ezen az ünnepen tartja a pravoszláv egyház a karácsonyt. Szlovákiában több mint 49 ezer pravoszláv hívő él. Emellett a vízkereszt ünnepe a Vatikánnal kötött szerződésben is rögzítve van.
Kapcsolódó cikkünk
Zsupcsan Zoltán, a Pénzügy.sk elemzője segítségével veséztük ki, mennyire lennének pusztító hatással a kedden belengetett, újabb megszorító intézkedések a pénztárcánkra. Röviden: nagyon. A szakértő szerint a legrosszabb helyzetbe a kezdő vállalkozók kerülhetnek, akikre a magasabb minimális járulékok és a rövidebb járulékszünet aránytalanul nagy terhet róhat, hiszen ezáltal a költségeik már a kezdeti időszakban jelentősen megugranának, míg a bevételeik csak lassan növekednek.
A Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter által kedden bejelentett intézkedések közül a munkavállalókat, elsősorban a kis- és középvállalkozókat a legnegatívabban a járulékok emelése érintené.
„Kisebb mértékben, 1 százalékkal növekedne az egészségbiztosítási járulék, ami azt jelenti, hogy minden munkavállaló nettó fizetése havonta kb. 1%-kal csökkenni fog. Ennél drasztikusabb azonban, hogy a vállalkozók egy jelentős része számára 2026-tól havonta 66 euróval nőne a szociális biztosítónak fizetendő minimális járulék”
– magyarázta Zsupcsan.
15 helyett 66 euróval emelkedhet jövőre a „szociális”
A minimális társadalombiztosítási járulék összege minden évben változik, és az ún. minimális járulékalapból számolják ki. A minimális járulékalapot eddig a két évvel korábbi havi átlagbér 50%-ában határozták meg, ez azonban jövőre 60 százalékra nőhet.
A 2026-os évre a 2024-es havi átlagbér az irányadó, amely 1 524 euró. Az eddigi szabályozás szerint a 2026-os minimális járulékalap 762 euró (1 524 euró 50%-a) lenne, a konszolidációs csomag elfogadása után azonban 914,40 (1 524 euró 60%-a) euró lesz. Ennek az összegnek az egyharmadát kell befizetni minimális havi társadalombiztosítási járulékként.
Míg tehát eredetileg a jövő évi minimális társadalombiztosítási járulék az egyéni vállalkozók (SZČO) számára 252,59 euró lett volna (15,57 eurós növekedés), az új szabályozás szerint ez 303,11 euróra emelkedik (ami 66,09 eurós emelkedést jelent a 2025-ös évhez képest). Ezen túl az egyéni vállalkozók egészségbiztosítási járuléka is nagyobb mértékben fog növekedni az eddig megszokottnál. Mindez egy évre számolva akár 900 eurónál is magasabb többletkiadást jelenthet a kis- és középvállalkozók számára.
Hat hónap mentesség után mindenki fizetni fog
Egy másik jelentős változás az ún. járulékszüneteket érinti. Az új évtől kezdve a társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség a vállalkozói jogosultság megszerzését követő 6. naptári hónap első napjától lépne érvénybe (korábban a járulékmentes időszak legalább egy év volt). Ettől kezdve havi 131,34 eurót (járulékalap = az átlagbér 26%-a) kellene fizetniük a kezdő vállalkozóknak addig, amíg az éves bevételük át nem lépi a hatóságilag meghatározott jövedelemhatárt (idén ez 9 144 euró). Ha átlépi, a járulék minimális összegét már a 60 százalékos minimális járulékalapból számolják ki (ez lesz jövőre 303, 11 euró).
Ez egyben azt is jelenti, hogy januártól azoknak az egyéni vállalkozóknak is megszűnne a járulékmentességük, akik eddig a jövedelemhatárt túl nem lépő bevételük miatt egyáltalán nem fizettek társadalombiztosítási járulékot. Nekik is fizetniük kell majd a havi 131,34 eurót.
Zsupcsan Zoltán szerint ez a kezdő vállalkozók mellett főleg azok számára rossz hír, akik eddig más munka mellett, bérkiegészítésként végeztek vállalkozói tevékenységet, például fordítottak vagy fotósként dolgoztak. Ők jellemzően nem lépték túl az éves jövedelemhatárt, tehát eddig mentesültek a járulékfizetés alól, ezután azonban a pluszbevételük egy jelentős részét elviszi majd az állam.
Hiányoznak a célzott intézkedések
Zsupcsan szerint az új konszolidációs csomag legnagyobb hibája, hogy a 2,7 milliárd eurós végösszeget sok kisebb, tíz-húszmilliós tételből szedték össze úgy, hogy közben megkeserítik az átlagemberek, főleg a vállalkozók életét, miközben a nagyobb tételekhez, ahol sokat lehetett volna spórolni, politikai okokból nem nyúltak hozzá.
„A 13. nyugdíj összegét ugyan befagyasztották, tehát nem emelkedik az inflációval, ugyanakkor az így is évi 800 millió eurós tétel marad. Szakértők szerint célszerűbb lett volna célzott támogatássá alakítani, hogy valóban azok kapjanak segítséget, akiknek szükségük van rá, ezzel többszáz millió eurót lehetett volna spórolni. Ugyanez a helyzet az ún. energiakompenzációval is, amely szintén nem célzott segítség, a leggazdagabb háztartások is megkapják, és 435 millió eurós kiadást jelent az államnak”
– hangsúlyozta az elemző.
Ami a progresszív adózást illeti, Zsupcsan rámutatott: jól hangzó szlogen, hogy a gazdagabbaknak több adót kell fizetniük, de valójában Szlovákiában nagyon vékony a középréteg, és még inkább a nagyon gazdag vagy tehetős réteg. A lakosság nagy része a minimálbér vagy az átlagbér környékén keres, tehát az így nyert bevétel szintén nem számottevő a szakember szerint.
Kapcsolódó cikkünk
Vége a hosszas koalíciós egyeztetésnek: Ladislav Kamenický pénzügyminiszter bemutatta, milyen módon képzeli el a kormány a 2026-os költségvetés egyenesbe hozását. A konszolidációs csomagtól jövőre 2,7 milliárd eurós megtakarítást vár a koalíció.
Kamenický a nap folyamán először a képviselőket tájékoztatta a kormány által tervezett intézkedésekről, majd az újságírók elé állt, és egy részletesebb prezentáción fejtette ki az elképzeléseket. A miniszter összesen huszonkét intézkedést mutatott be, amellyel a kabinet 2,7 milliárd eurós rést akar betömni a költségvetésen.
Megszorítások fogcsikorgatva
Az ügy kapcsán összehívott, munkáltatókkal és munkaadókkal tervezett háromoldalú egyeztetést jövő hétre halasztották. Erik Tomáš munkaügyi miniszter (Hlas) szerint a lépésre azért volt szükség, hogy az érintettek mélyebben is megismerkedjenek a csomag tartalmával és csak azután közöljék a megjegyzéseiket. A kormánynak az eredeti tervek szerint szerdán kellene rábólintania az intézkedéscsomagra, de nem tudni, hogy ez a külső egyeztetések hiányában milyen formában történik meg.
Ján Richter, a Smer frakcióvezetője a nap folyamán jelezte: a konszolidációs csomag két részletben kerülhet a parlament elé. Az első az általános gazdasági intézkedéseket érinti, a második pedig az államigazgatás karcsúsításával és a minisztériumokra vonatkozó spórolási intézkedésekkel foglalkozik.
Kamenický szerint a megtakarítások bevezetésére kedvezőtlen gazdasági hangulatban kerül sor. A tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy az energiaárak folyamatosan növekednek, miközben a kormány szeretné fenntartani a fűtésre és villanyra folyósított támogatásokat, emellett a vámháború is nehezíti a helyzetet.
Önspórolás
Kamenický a sajtótájékoztató kezdetén hosszasan ecsetelte, milyen intézkedésekre nem lehet számítani a megszorítások kapcsán. Elmondása szerint a kormány megtartja a 13. havi nyugdíjat, az élelmiszerekre és más termékekre vonatkozó kedvezményes adókulcsokat, megmarad a második pillér is.
A pénzügyminiszter szerint ugyanakkor az állam 1,3 milliárd eurót szeretne spórolni a saját működésén. A jövőben a minisztériumok és hivatalok visszafogják a kiadásaikat, például befagyasztják az állami alkalmazottak fizetéseit. Kivételt képeznek az orvosok és tanárok bérei, amelyet törvény szabályoz, de a hivatalnokok, rendőrök, tűzoltók, önkormányzati alkalmazottak nem számolhatnak fizetésemeléssel.
Csökkentik az állami alkalmazottak számát, számítani lehet több hivatal összevonására is. Visszafogják a járműbeszerzéseket és a működési költségeket. Az önkormányzatok is részt vesznek a konszolidációban – a települések tíz százalékos költségvisszafogásra számíthatnak, tizenöt százalékot faragnak le a megyék személyi jövedelemadóra vonatkozó bevételeiből.
Fájdalmasabb kiadások
A konszolidáció másik részét az állami bevételek növelése jelenti, a kormány több intézkedést foganatosít ezen a téren is. Amellett, hogy a vállalkozások később fizethetik ki a táppénzt, csökkentik a munkanélküli segélyt az első három hónap után: a hatodik hónapban már csak az átlagbér húsz százalékát fizetik ki. A következő három évre befagyasztják a 13. havi nyugdíjak összegét is, amely így fixen 667,3 euró lesz.
A tervek közé tartozik a jövedelemadó progresszív emelése. A 44 ezer eurós havi bevételig alkalmazott, 19 százalékos jövedelemadó fokozatosan emelkedik: a 75 ezer eurót meghaladó jövedelemmel bíró állampolgárok már 35 százalékot fizetnek. A képviselőkre alkalmazott személyi jövedelemadó mértéke tíz százalékkal emelkedik. Az szja-emeléstől 206 millió eurós bevételre számít a kormány.
A magas cukor- és sótartalmú termékekre vonatkozó adókulcs jövőre 19-ről 23 százalékra emelkedik, kivéve magát a cukrot és a sót, a tejitalokat és gyerektápokat. Az édességek, fagylalt, chips ára tehát tovább emelkedik – ettől az intézkedéstől 91 millió eurót vár az állam.
Az online szerencsejátékokra vonatkozó járulékok 27-ről 30 százalékra emelkednek, több kapcsolódó illeték is drágul a kaszinók és játéktermek számára – a kőépületek üzemeltetőinek adóalapja például 14,3 százalékról 16,9 százalékra emelkedik.
Drágább lesz a nyers kő, a homok ára is. A cégek számára a kormány adóamnesztiát hirdetett, az elmaradt illetékeket utólag befizető vállalatok mentesülnek a büntetés alól. A kormány igyekszik felszámolni a betegszabadsággal (PN) kapcsolatos visszaéléseket, a Szociális Biztosító csak a betegségek 15. napjától vállalja át a bérfizetést.
A kormány megpróbál gátat szabni a vállalkozásokhoz regisztrált autókkal kapcsolatos visszaéléseknek is, a magáncélokra használt járművek értékének mindössze ötven százalékát lehet jóváírásra használni. Feleződik az egyéni vállalkozók tizenkét hónapos szociális járulékfizetésre vonatkozó mentessége – ettől 119 millió eurós bevételt remél a kormány. A kikényszerített egyéni vállalkozások ellen is szigorúbban lépnek majd fel.
Megszűnik november 17. munkaszüneti jellege, csak 2026-ban pedig további két munkaszüneti napot átmeneti jelleggel megszüntet a kormány: január 6., valamint május 8. is kikerül ebből a körből. Az ünnepnapokra vonatkozó árusítási tilalom is megszűnik.
Három intézkedés különösen fájdalmasnak bizonyul majd a munkavállalók és az egyéni vállalkozók számára is – Kamenický ezeket az intézkedéseket csak a prezentációja végén, érintőlegesen említette. Az egyéni vállalkozókra vonatkozó kivetési alap ötvenről az átlagbér hatvan százalékára emelkedik. A munkáltatók után elvezetett egészségbiztosítási járulékok aránya egy százalékkal lesz magasabb (négyről öt százalékra emelkedik az elvezetések összege, ami az alacsonyabb bérekben mutatkozik meg), a nem életbiztosítás jellegű biztosítások után fizetett adó pedig nyolcról tíz százalékra nő.
A miniszter szerint a bankok, üzletláncok, digitális szolgáltatásokra vonatkozó intézkedések egyelőre nem szerepelnek a csomagban, de a kormány erősen fontolgat további lépéseket is.
Kapcsolódó cikkünk
A jövő évi konszolidációs csomag utolsó részleteiről igyekeznek megegyezni a kormánypártok. Az intézkedések három csoportba sorolhatók: a költségvetés bevételi, illetve kiadási oldalát érintőkre, a harmadik csoport pedig az állam kiadásainak visszafogása – jelentette ki a koalíciós tanács ülése után hétfőn este Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter.
„Az egyszerűbb dolgokat már megvitattuk, a végső változaton dolgozunk és nagyjából elértünk oda, hogy melyik minisztériumnál mekkora összeget kellene megtakarítani. Valószínűleg ez lesz a téma a koalíciós tanács következő ülésén” – mondta Kamenický.
Szerinte erre csütörtökön reggel kerülhet sor, a hét végéig pedig véglegesítik a konszolidációs intézkedéseket, legkésőbb szeptember 3-án a kormány elé kerülnek.
A munkáltatók is bírálják a konszolidációs csomagot
A legnagyobb munkáltatói érdekképviseleti szervezetek (AZZZ, APZD, Klub 500) szintén bírálják a belengetett konszolidációs intézkedéseket, elsősorban a vállalkozói környezet várható romlása miatt. Szerintük ezek az intézkedések hosszú távon gyengítik a cégek versenyképességét, visszafogják a gazdasági növekedést, és növelik a munkaerő elvándorlásának kockázatát.
Közös álláspontjuk, hogy
a kormány nem fordít elég figyelmet a közkiadások csökkentésére, ezzel veszélyezteti a konszolidáció hatékonyságát, és feleslegesen terheli a vállalkozókat és munkavállalókat.
Hiányolják továbbá a gazdaság élénkítését célzó lépéseket, mint például a befektetések ösztönzése, az energiaárak mérséklése az ipar számára vagy a kutatás-fejlesztés támogatása.
Kamenický kedden jelentette be a 2026-ra vonatkozó, új konszolidációs csomagot, amely 22 intézkedést tartalmaz majd, összesen 2,7 milliárd euró értékben. Ennek csaknem a fele, 1,3 milliárd euró az állami kiadások csökkentéséből származna. Az intézkedések célja az államháztartási hiány mérséklése és az államadósság fokozatos stabilizálása.
Kamenický ugyanakkor utalt rá, hogy az ünnepek és az ünnepi boltzár feloldásának kérdése még nyitott, ahogy arról is folyik még az eszmecsere, hogy az egészségügy minisztériumot milyen takarékossági intézkedések fogják érinteni.
Richter kilátásba helyezte, hogy a kormány előkészít egy törvényjavaslatot, amely minden közjogi méltóságot érint majd, és legalább egy időre megváltoztatja a fizetések valorizációjának módját.
Megerősítette azt is, hogy a beterjesztett konszolidációs csomagban több kérdés még nyitott, például a január 6-i munkaszüneti nap eltörlésének kérdése is. Emellett Richter szerint a pénzügyminisztérium további módosító javaslatot tervez előterjeszteni, amely kedvezően érintené az egyéni vállalkozókat.
Szeptember 15-én is dolgozni fogunk?
„Amikor láttam a konszolidációs javaslatot, arra gondoltam, hogy összeomlott a gát a progresszivizmus ellen” – fogalmazott egy másik ellenzéki politikus, Milan Majerský, a KDH elnöke a Markíza televízió vitaműsorában. Hozzátette: meglepte őt, hogy Fico, aki bevallása szerint szemben áll a progresszivizmussal, mégis az egyházi iskolák ellen akar fellépni, valamint el akarja törölni a január 6-i és a november 17-i munkaszüneti napot.
Vitapartnere, Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter erre úgy reagált, hogy a Fico-kormány a Vatikánnal tárgyal az egyházi ünnepnapok eltörléséről, és állítólag az is szóba került, hogy jövőre ideiglenesen megszűnhet a szeptember 15-ei munkaszüneti nap (a Hétfájdalmú Szűzanya ünnepe).
„Ezt az ünnep előestéjén jelenti be?”
– reagált Majerský.
Kapcsolódó cikkünk
A kormány a konszolidációs csomag keretén belül több munkaszüneti napot is eltörölne. Mutatjuk, mely szabadnapjaink vannak veszélyben.
A 2026-os konszolidációs csomag összesen 22 intézkedésből áll, a terv szerint ebből 1,3 milliárd eurót az állam takarít meg. A csomag részét képezi az egyes munkaszüneti napok ideiglenes vagy tartós eltörlése is.
Idén már szeptember elseje sem volt pihenőnap, a diákok is megkezdték a tanévet. A konszolidációs csomag kapcsán Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter bejelentette,
a jövő évben ideiglenesen lekerül a munkaszüneti napok listájáról január 6. (a háromkirályok napja) és május 8. (a fasizmus feletti győzelem napja), illetve tartósan munkanappá válik november 17-e, azaz a szabadságért és demokráciáért folytatott harc emléknapja is.
Ahogyan azt egy korábbi cikkükben már megírtuk, a január 6-i munkaszüneti nap eltörlése kapcsán felmerült, hogy mi lesz a diákok téli szünetével. Tomáš Drucker oktatásügyi miniszter úgy nyilatkozott, a diákok téli szünete nem módosul, így az jövőre a megszokott módon január 7-ig tart majd. A diákoknak 2026. január 8-án, csütörtökön folytatódik a tanítás.
A Hospodárske Noviny azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a háromkirályok napja a Vatikánnal kötött szerződéshez kapcsolódik, így egy alkotmányjogász szerint ezt a munkaszüneti napot csak a Vatikánnal való egyeztetés után lehetne hivatalosan megszüntetni.
Szlovákia az ünnepnapok számát tekintve még így is ott van Európa élmezőnyében, jelenleg 14 munkaszüneti napunk van. Hasónlóan sok pihenőnappal rendelkezik Litvánia és Lettország (15), illetve Horvátország és Lengyelország (14) – tájékoztatott a Denník N.
A konszolidációs csomag elfogadása után a következő napokon nem kellene dolgozunk 2026-ban: január 1., április 3. (nagypéntek) és 6. (húsvéthétfő), május 1., július 5., augusztus 29., szeptember 15., november 1., valamint december 24-25-26. Így a konszolidációs csomag elfogadása után jövőre 11 munkaszüneti napunk maradna.
A műsorban szóba került a lengyelországi incidens is. Blanár a Lengyelország felett megjelent orosz drónokat a lengyel területi integritás súlyos megsértésének nevezte, ezért szerinte Szlovákia is egyetértett a NATO 4. cikkelyének megnyitásával. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az sem engedhető meg, hogy a NATO-tagállamok területére ukrán rakéták csapódjanak be. Ezzel a 2022-es incidensre utalt, amikor a lengyelországi Przewodów faluban egy mezőgazdasági telepen csapódott be egy rakéta, amellyel az ukránok egy orosz lövedéket próbáltak megsemmisíteni.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


