Megszólalt Kenderesi Tamás

Megszólalt Kenderesi Tamás

Még nem jött teljesen rendbe Kenderesi Tamás térde, de jó úton halad, és nagy reményekkel vág neki a következő időszaknak.

Nehéz időszakon jutott túl az elmúlt hetekben Kenderesi Tamás, a PSN úszója. A kvangdzsui világbajnokság óta múlt héten versenyzett először az úszók egyetemi és főiskolai bajnokságán, mivel augusztusban térdműtéten esett át.

Hírdetés

„Egyre jobban érzem magam. Elég nagy lépésekben tudok fejlődni. Volt hova, az tény, és még nem vagyok a legjobb formámban, de örülök, hogy látszik az előrelépés” – mondta a bama.hu-nak Kenderesi Tamás.Még messze van attól, ahol a sérülés előtt tartott, de az országos bajnokságon már az egyéni csúcsaközelében akar úszni.

Az olimpiai bronzérmes úszó arról is beszélt, hogy csak 2-3 hét volt a teljes kihagyás, amikor nem mehetett medencébe. Utána rögzítőben már úszhatott, és gyógytornára is járt, de volt, hogy elmankózott a tópartra, amíg a család horgászott, és moziban is volt, ahol a folyosó mellett ülve ki tudta nyújtani a lábát. Ismerős volt a helyzet, hiszen 2015 decemberében, fél évvel az olimpia előtt is műtötték. Most dupla annyi ideje van visszanyerni formáját.

„A térdem még nem hajlik teljesen, ami annyiban akadályoz, hogy a fordulónál még nem tudom teljesen felhúzni. Ez nagy minusz. Ettől függetlenül a rajt működik, a lábtempó is javul elég nagy ütemben, de még vissza kell erősödnie a lábamnak” – mondta, hozzátéve, hogy a nehéz időszak után újra jobban tud az úszásra koncentrálni.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »