Megszólalt az MNA korábbi csoportvezetője!
A Fideszt támogatják, a Jobbik megszüntetésén dolgoztak
Megszólalt Sz. Gábor, a Magyar Nemzeti Arcvonal korábbi csoportvezetője. A mozgalomból kilépett férfi a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy az MNA két éve megszűnt, nem létezik. Kiderült, hogy az egykori tagság jelentős része a jelenlegi rendszert támogatja, nem érdekük a fennálló Fidesz-KDNP kormány gyengítése, de a jelenlegi „hecckampányból” elegük van.
Hangsúlyozta, hogy nyilvánvalóan hazugság minden az MNA és a Jobbik szoros együttműködéséről szóló hír, éppen ellenkezőleg: Győrkös István utasításba adta, hogy tagjai támadják a parlamenti néppártot és ennek eleget is tettek.
Sz. Gábor kimondta, hogy a Jobbik megszüntetésén dolgoztak.
A Ripost.hu állításaival szemben a 2014-es Becsület Napja rendezvényt nem közösen szervezte az MNA és a HVIM, hanem azt Zagyva György Gyula és Sz. Gábor párhuzamosan, egymástól függetlenül jelentette be, de az MNA bejelentését a rendőrség elutasította. Elmondta, hogy az egyes emberek ugyan ismerték egymást, ha alkalomszerűen összefutottak, akkor köszöntek egymásnak, de ugyanúgy találkoztak fideszes politikusokkal is.
Az iráni nagykövetség rendezvényén, ahol egy fotós ifjabb Győrkös Istvánról és Vona Gáborról lőtt egy közös fényképet nem csak jobbikos, hanem fideszes politikusok is jelen voltak, az MNA tagjai velük is kezet ráztak. Mint azt korábban megírtuk: Babák Mihály, Dankó Béla, Gulyás Dénes, Pánczél Károly, Pogácsás Tibor, Rónaszékiné Keresztes Mónika, Selmeczi Gabriella, Szűcs Lajos, és Wittner Mária is megjelentek az eseményen.
Kifejtette, hogy a második Fidesz-kormány alatt „pozitív intézkedések történtek az országban”, melyek miatt légüres térbe” kerültek. Több arcvonalas jelentkezett katonának, önkéntes műveleti tartalékosnak, határvadásznak, de „politikai megbízhatatlanság” miatt nem vették fel őket.
Hozzátette: a rendőrség nem csak az MNA tagjainál, hanem ahhoz nem köthető személyeknél is házkutatásokat tartott, de az arcvonalasoknál állítólag nem találtak fegyvert, hiszen azok kizárólag airsoft-játékokkal képezték magukat.
Forrás: alfahir.hu
sokkaljobb-kommentár: Elég sok pártot darált már le eddig is a Fidesz, folytatja Rákosi pajtás kedvenc elfoglaltságát, vagyis a szalámitaktikát! A korrupció dübörög, egyre több a szegény ember Magyarországon. A cél egyértelmű: ellehetetleníteni az ellenfeleit. Angela Merkel is hasonló forgatókönyvből dolgozik. Neki se igazán lesz már kihívója.
Csak mire minden ellenfelet ledarálhat, a végzet is könnyen utolérhető őket, ők sem halhatatlanok! A korrupció már az egekig ér, és ahogy a helyzetbe hozott haveri kör gazdagodik, úgy szegényedik el a magyar társadalom. Iszonyatos mértékben elszakadtak az eltartóiktól, a magyar emberektől.
Egy megjegyzés a Facebookról: 2000-ben 85 évre titkosította az első Orbán-kormány az eddigi legerősebb maffiaügyet, az olajaktákat, leadta a pénzkibocsátási jogunkat, és azonnal meg is indultunk lefelé a lejtőn, 2001-ben pedig megalkották azt a törvényt, amely lehetővé tette a devizahitel folyósítást…
Kevés embert rövid ideig át lehet verni, de sok embert sokáig remélhetőleg nem! A Ripost főszerkesztője az az Ómolnár Miklós, aki a Kisgazdapárt országgyűlési képviselője, szóvivője, és hetilapjának, a Kis Újságnak a főszerkesztője volt, majd átnyergelt a pletykalapokra…
Békéscsaba, 2016. november 19.
F. I. – T. Z.
Emlékeztető 1.: „Ön tegnap hazaárulónak nevezett. Miért is? Mert szeretném, ha a magyar alaptörvény módosítása nem csak a szegény migráns betelepítését, de a gazdag migráns betelepítését is kizárná? Mert szeretném, ha nem csak a szegény terroristát tartanánk távol kerítéssel, de a gazdag terroristát is a letelepedési kötvény-biznisz eltörlésével? Ön szerint ki a hazaáruló: az, aki mindenféle betelepítést elutasít, ahogy mi, vagy az, aki kötvények formájában pénzért árulja a hazát, ahogy önök?” (Vona Gábor kérdése Kósa Lajoshoz)
Emlékeztető 2.: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon!” (Örkény István 1956 októberében a Szabad Kossuth Rádióban sokszor elhangzott jegyzete újból aktuális!
Emlékeztető 3.: „Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája.” (Lánczi András filozófus, a Századvég volt munkatársa, egyetemi kancellár)
Emlékeztető 4.: „A kormány nem vállalkozást ösztönöz, baráti oligarchahálózatot épít ki. Ezt bizonyítja, hogy amikor összeveszett a miniszterelnök Simicska Lajossal, akkor minden pozíciójából elkezdték kiszorítani és az új csókosokat próbálják helyzetbe hozni. És Mészáros Lőrincet vagy Garancsi Istvánt sem azért támogatja, mert ezzel egy-egy szektort ösztönöz, hanem azért, hogy a politikai hatalmát megtámasztja néhány nagyvállalkozó, ráadásul mivel egy koncentrált-centralizált szféráról van szó, csak pár szereplővel kell kiegyeznie – és ezek az oligarchák gazdasági oldalról biztosítják a hatalmat.” (Részlet a Mellár Tamással készült Csak az első éjszaka joga hiányzik című interjúból)
Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »