Megszólalt az ájult műúszó életét a Margitszigeten megmentő edzőnő

Megszólalt az ájult műúszó életét a Margitszigeten megmentő edzőnő

Andrea Fuentes nem gondolkodott, csak fejest ugrott a medencébe, amikor látta, hogy baj van. A parton pedig közelharcot folytatott a késve érkező vízimentővel.

Edzője mentette ki a vízből Anita Alvarez amerikai szinkronúszót a budapesti vizes világbajnokságon, a gyakorlata végén elájult, és nem jött fel a víz alól. Andrea Fuentes azt mondta, hogy hiába kiabált, az életmentők vagy nem hallották vagy nem értették.

A spanyol edzőnő, aki az egyik legsikeresebb spanyol női olimpikon, két olimpián, Pekingben és Londonban három ezüst- és egy bronzérmet nyert, ezúttal már az amerikai válogatott mellett dolgozik, és a Mundo Deportivónak idézte fel a Margitszigeten történteket.

„Anita már jól van, az ágyában pihen. Minden orvosi vizsgálata negatív lett, de már nem sokkal az után, hogy a partra húztam, tudtam, hogy minden rendben lesz” – mondta Fuentes. Az edzőnő szerint csaknem két percig nem lélegzett amerikai tanítványa, ugyanakkor hozzátette, a hasonló esetek előfordulnak ebben a nehéz sportban, elsősorban edzésen kell odafigyelni a sportolókra, de felidézte, hogy a pekingi olimpián a japán csapat egyik tagja vesztette el a vízben az eszméletét.

Az AS című lapnak azt mondta, hogy amikor látta, hogy gond van, a vízimentőkre nézett, de ők nem reagáltak. „Nem sokat gondolkodtam, azonnal a vízbe vetettem magamat. Ez volt a legőrültebb és a leggyorsabb fejesem életemben. Elkaptam Anitát, és a felszínre úsztam vele, de nagyon nehéz volt” – mesélte a spanyol sportlapnak. Után érkezett meg a magyar vízimentő, de az edzőnő szerint nem sokat segített neki.

„Tudtam, hogy Anitát az oldalára kell fektetni, hogy ne nyeljen több vizet, és elkezdjen lélegezni, a mentő viszont a hátára akarta fordítani.

de végül sikerült megoldanunk” – mondta Fuentes.

Hírdetés

Amint Alvarez magához tért, hallani sem akart az orvosi felügyeletről, még az oxigénes lélegeztetést is visszautasította, mostanra pedig már annyira jól érzi magát, hogy az edzője elmondása szerint a csapatversenyen már újra vízbe akar szállni. Erről azonban majd az orvosok döntenek.

„Azért vagyok itt, hogy problémákat oldjak meg és erősítsem a válogatottat. Akciómódban vagyok, már nem foglalkozom az esettel, csak előre nézek” – mondta az életmentő edzőnő.

Az eset érdekessége, hogy

versenyzőként Andrea Fuentest is ki kellett menteni a medencéből,

egy moszkvai junior világkupa-viadalon edzője, Ana Tarres ugrott be érte. A tapasztalt szakember ezúttal az izraeli csapat edzőjeként láthatta, ahogy az egykori mentettből életmentő lett.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »