Megszólalt a sportolók által zaklatott kislány ügyvédje: „Ilyen durva ügyem még sosem volt”

Megszólalt a sportolók által zaklatott kislány ügyvédje: „Ilyen durva ügyem még sosem volt”

A bulvárlap megszólaltatta a kislány ügyvédjét, Gerencsér Andrást, aki elmondta, régóta tevékenykedik a jogi pályán, de ennyire durva üggyel még sohasem találkozott.

„Általában a másik oldal keres meg, és nem a sértettet szoktam képviselni. Kettős motivációm volt, hogy mégis elvállaljam ezt az ügyet. Egyrészt magánemberként felháborít a történet. Én is apa vagyok, borzasztóan érzékenyen érint, ha gyerekekkel csinálnak valamit”

– mondta a lapnak az ügyvéd. Hozzátette: a kislány részletesen elmondta neki, hogy mit tettek vele a zaklatók.

Hírdetés

„Ilyen durva ügyem még sosem volt. Szörnyű történeteket mesélt el a kislány. A legbrutálisabb felnőttfilmeket idézte a mondandója, hallgatni is borzalmas volt”

– mondta. Gerencsér András, tapasztalatai alapján azt gondolja, hogy amit az áldozat mond, nem lehet kitalált történet.

Ha a vádak beigazolódnak, azt a hatályos törvény 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti. Ebben az életkorban mindegy, hogy erőszakkal vagy az áldozat beleegyezésével létesítettek-e szexuális kapcsolatot a sportolók, mivel a lány csak 11 éves volt. Magyarországon a beleegyezési korhatár 14 év.

Tizenegy éves kislánnyal szexeltek a sztársportolók?

A rendőrség megerősítette a Blikknek, hogy feljelentés érkezett hozzájuk, a benne szereplők alapján pedig „szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt” nyomozást indítottak, melyben két, közismert magyar sztársportoló érintett. A bulvárlap mai cikke szerint a két sportoló két évvel ezelőtt hosszú hónapokon keresztül szexuális kapcsolatot folytatott egy akkor mindössze 11 éves kislánnyal.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »