Megszólalt a Simonka-ügy volt ügyésze, akiről a politikus azt állította, hogy börtönben van

A korrupcióval vádolt volt országgyűlési képviselő nemrég egy interjúban közölte, az ellene korábban nyomozó volt ügyész börtönben van. Ám nincs, bár tényleg zajlik ellene egy eljárás.

Az elmúlt hetekben több interjúban is súlyos állításokat tett az ellene nyomozó ügyészekre Simonka György volt Békés megyei fideszes országgyűlési képviselő, akit bűnszervezetben elkövetett, 1,4 milliárd forintos károkozással vádolnak. A nemrég polgármesternek újraválasztott, négy éve a vádlottak padján ülő politikus már korábban arról beszélt a 24.hu-nak, hogy az ellene nyomozó ügyészek a kormányváltásra készülve „vadásztak rá”.

A minap ezt a gondolatmenetet ismételte meg Simonka a Telexnek, hozzátéve, hogy azokat az ügyészeket, akik hittek a 2018-as kormányváltásban – és azt gondolták, most már lehet nyomozni a Fidesszel kapcsolatban –, börtönbüntetéssel „jutalmazták”. A korrupcióval vádolt politikus az ATV műsorában meg is nevezte az egyik ügyészt, aki szerinte börtönben van. Azt mondta:

Volt egy olyan ügyész, aki azóta már börtönben van, akit úgy hívnak, hogy Szabó Eszter, aki nem rám utazott elsősorban, hanem a Fideszre. Ő mindenáron azt szerette volna belőlem kifacsarni, hogy terhelő vallomást tegyek a Fidesz működésére, és, ha ezt megteszem, bármilyen módon – mindenféle mutyikat feldobált nekem, hogy tegyek terhelő vallomást –, akkor tanú leszek az eljárásban, és egy vádalku keretében kienged a rendszerből.

Hírdetés

A 24 utolérte Szabó Esztert, aki évekkel ezelőtt otthagyta az ügyészi munkáját, és ügyvédi pályára váltott. A volt ügyész azt írta:

Valóban folyik ellenem egy ügy, ami egy a vádalkuk világában már korábban sem ismeretlen ember és az ügyészség között meglehetősen furcsa előzményekkel megkötött vádalkuval indult, de Simonka úr állításaival ellentétben nem vagyok börtönben. Ennél többel Simonka György közléseit sem volt ügyészként, sem semmilyen minőségemben nem szeretném kommentálni.

A lap információi szerint arról az ügyről van szó, miszerint a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) korrupciós bűncselekmények miatt vádat emelt egy ügyvéd ellen, aki a vádak szerint még ügyészként csúszópénzért cserébe adott át információkat különböző eljárások érintettjeinek. Az akkori információk szerint az ügyvéd azért került célkeresztbe, mert egy országosan ismert büntetőügy egyik érintettje – alkukötés reményében – terhelő vallomást tett rá.

A KNYF akkori közlése szerint a volt ügyész és három társa ellen több rendbeli minősített hivatali vesztegetés elfogadása, minősített befolyással üzérkedés, valamint hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt emeltek vádat. A vádlott a korrupciós bűncselekmények elkövetése révén az ügyészség szerint legalább 63 és fél millió forint jogtalan előnyt szerzett.

Vádiratában az ügyészség a vádlottal szemben beismerés esetére 8 év szabadságvesztésre, kilencmillió forint pénzbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra, valamint a beismeréstől függetlenül végleges hatályú jogászi végzettséghez kötött foglalkozástól eltiltásra és az átvett jogtalan előnynek megfelelő összegű vagyonelkobzásra tett indítványt.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »