Megszólalt a MÁV a Keletiben kisiklott vonatról

Megszólalt a MÁV a Keletiben kisiklott vonatról

Az érintett szerelvényen nem voltak utasok.

Mint arról az Infostart is beszámolt, műszaki hiba miatt volt fennakadás a Keleti pályaudvaron. Akkor még megerősítetlen információk alapján lehetett csak hallani, hogy kisiklott egy szerelvény.

Most Hegyi Zsolt MÁV-vezérigazgató a Facebookon azt írta, hogy hétfő hajnalban a Keleti pályaudvaron egy alacsony sebességgel haladó mozdony egy tengelye kisiklott a pályáról.

„Szerelvényvonat volt, így utast nem szállított, sőt a közelében sem tartózkodott. Senki nem sérült meg, a mozdonyvezető kollégánk sem, aki észlelte a pályahibát és ennek megfelelően cselekedett. A baleset kapcsán érthetően jut eszébe mindenkinek az augusztusi, jóval súlyosabb siklásos baleset, amely szintén a Keleti pályaudvarnál történt.

A két esetnek azonban műszaki értelemben nincs köze egymáshoz,

Hírdetés

hiszen az akkori balesetért felelős csavarokat azóta minden indokolt helyen átvizsgáltuk és az állapotuktól függetlenül, pusztán a koruk alapján cseréltük. A jelenlegi baleset okait alaposabb vizsgálatnak kell tisztáznia, de az már látszik, hogy más áll a hátterében” – írta a cégvezető, mellékelve egy képet, amely szerint egy úgynevezett csúcssín tört el.

Ezután megemlítette, hogy a vonatok pontosabb és problémamentesebb közlekedése érdekében jövőre végrehajtják a Keleti-programot, amelyben a pályaudvar teljes váltókörzetét felújítják. A komplex munkálatok elvégzése érdekében

egy időre a pályaudvar be lesz zárva, nem indít és fogad majd vonatokat.

Hegyi Zsolt szerint addig az eddiginél gyakoribb, alaposabb vizsgálatokkal és szigorú biztonsági intézkedésekkel tesznek azért, hogy „az ilyen és ehhez hasonló balesetek megelőzhetők legyenek, vagy mint ebben az esetben, a hatásuk minimalizálható legyen”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »