Megszólalt a lövöldöző volt Fradi-alkalmazott

A Ferencváros volt szurkolói koordinátora a TV2 Tények műsorának adott interjújában úgy nyilatkozott: azért akar a nyilvánosság elé állni, mert nincs mitől félnie, a családját akarta védeni, amikor rálőtt a férfira, aki elmondása szerint megtámadta a saját házában.

Elmondása szerint családja és saját biztonságát féltette Sz. Ferenc, aki múlt hét szerdán gumilövedékes fegyverből adott le egy lövést F. Pálra, a Fradi jelenlegi szurkolói koordinátorára.

Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint Sz. Ferenc ellen „súlyos testi sértési kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja” miatt indult büntetőeljárás – ahogy arról mi is beszámoltunk.

A férfi rátámadt a családjára

A 42 éves Sz. Ferenc a Tényeknek adott exkluzív interjújában beszélt a szerda esti konfliktusról, mint mondta, F. Pál úgy érkezett a házához, hogy azzal fenyegetőzött, megöli őt a családjával együtt. A volt Fradi-alkalmazott elmondása szerint a nagydarab férfi nem várta meg, hogy kinyissa a kaput, nagy erővel berúgta, és dulakodni kezdtek. Ezután Sz. Ferenc párja kiszaladt a kertbe, hogy nehogy verekedés legyen, ekkor F. Pál rálépett a nőre, majd a Fradi egykori munkatársa körülbelül egy méter távolságból egy gumilövedékes fegyverből a férfira célzott. A golyó F. Pál mellénél a bőre alá fúródott, nem okozott életveszélyes sérülést.

Odacsalta?

A két férfi már ismerte egymást. F. Pál Sz. Ferenc után lett a Fradi szurkolói koordinátora, az FTC korábbi munkatársa azonban a TV2 híradásában a vallomására hivatkozva azt bizonygatta: „Nem ismertem azt a személyt, aki a kertembe bejött és meglőtt, mert sötét volt” – szó szerint így fogalmazott.

Hírdetés

A Tények idézte a Blikk információit is, miszerint a meglőtt férfi azt mondta a rendőröknek, hogy a volt Fradi-alkalmazott csalta oda: egy benzinkútnál találkoztak, majd együtt elhajtottak a házhoz, ott előkerült egy gumilövedékes pisztoly, amely elsült.

Férfias játékok?

Sz. Ferenc a Tényeknek nyilatkozva elmondta, hogy elhiszi, hogy nem esik jól ez a vereség, de mint mondta, el kell viselni méltóképpen, majd hozzátette: „Oda kell menni, kezet fogni és menjünk tovább. Csináljuk, férfiak vagyunk, gyerünk. Ha én mentem volna oda, ugyanezt csinálta volna. Te ugyanezt csinálnád, ha a családodra rátámadnának. Nincs miről beszélni.”

A Tények úgy tudja, hogy a meglőtt férfit néhány napon belül hazaengedik a kórházból. Az interjú azzal zárul, hogy a rendőrség annyit közölt az ügyről, hogy a tanúvallomások ellentmondásosak.

A Fidesz-székháznál

Sz. Ferenc a Fradi biztonsági embereként a Lendvay utcai Fidesz-székház védelmében is fellépett 2013 márciusában, amikor tüntetők foglalták el az épületet. A HVG az eset után írta meg Sz.-ről, hogy korábban tíz évet ült börtönben emberölésért, és hogy Kubatov Gábor Fradi-elnök, Fidesz-pártigazgató évtizedes ismerőse és bizalmasa. Büntetett előéletűként nem lehet biztonsági ember, ezért dolgozott „szurkolói koordinátorként” a Fradi Securitynak.

A lap szerint Sz. Ferenccel a Lendvay utcai konfliktuskor másik két FTC-bedolgozó is jelen volt, N. Lajos és Á. Tibor. Továbbá a korábban a Fradinak is dolgozó, budapesti követelésbehajtó céget vezető H. István, illetve ennek a kft.-nek a területi igazgatója, F. Pál, aki amúgy ismert kispesti vezérszurkoló.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »