Megszólalt a leendő köztársasági elnök jelöltségével kapcsolatban

Megszólalt a leendő köztársasági elnök jelöltségével kapcsolatban

Megtisztelőnek tartja a jelölést Sulyok Tamás. A Fidesz rendkívüli házbizottsági ülésen összehívásával gyorsítja fel a folyamatot.

„Az Alkotmánybíróság elnökeként ért a megtisztelő jelölés az államfői hivatal betöltésére. Ahogyan jogászként, úgy köztársasági elnökként is elsősorban a jog alapvető értékeit szem előtt tartva tudom a köz javát szolgálni és a nemzet egységét kifejezni. A köztársaságielnök-jelölést tisztelettel megköszönöm, a jelöltséget elfogadom” – írta a Magyar Nemzet Sulyok Tamás közleményére hivatkozva.

Hírdetés

Péntekre soron kívüli hátbizottsági ülést hívott össze Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, amiből az is következhet, hogy már a jövő hét második felében egy rendkívüli ülésen, vagy a március 4-i rendes parlamenti ülésnapon megválaszthatják a kormánypártok államfőjelöltjét, Sulyok Tamás alkotmánybírósági elnököt – írta a HVG.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke már a február 17-i évértékelőjén is elmondta, azt kérte a kormánypártoktól, hogy az átmeneti időszakot szorítsák minimálisra.Az Alkotmánybíróság elnökét Orbán Viktor, a Fidesz elnökének javaslatára jelölik a következő köztársasági elnöknek a kormánypártok.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »