Megszólalt a cápatámadás cseh áldozatának felesége: Az úszómellényre vártunk, másképp vele lettünk volna a vízben

Megszólalt a cápatámadás cseh áldozatának felesége: Az úszómellényre vártunk, másképp vele lettünk volna a vízben

Életükben először vállalkoztak egy egzotikus családi nyaralásra, mely végül szó szerint horrorisztikus véget ért. Két nappal az Egyiptomból való hazautazás előtt cápatámadás áldozata lett egy cseh férfi – a felesége és egyik lánya pedig végignézte az egészet.

írta le sírva a történteket az áldozat felesége, Andrea, aki az iDnes.cz-nek nyilatkozott.

Andrea, és 7-éves lánya is ott volt a mólón, mikor a cápa megtámadta férjét. Saját elmondása szerint csak azért nem voltak ők is a vízben, mert épp az úszómestert várták a kislánynak való úszómellénnyel.

mondta.

Nagyobbik lányuk is csak azért nem volt velük, mert belázasodott, így a hotelszobában maradt.

Hírdetés

írta le a történteket.

A vízparton nyaralók közül senki sem számított arra, hogy hasonló veszély fenyegetné őket. A helyiek azonban arról számoltak be, hogy tapasztalatból nem járnak a vízbe dél és 14 óra között. A nap ugyanis olyankor egyenesen a felszínre világít és az úszókból ezüstös fény árad. A cápákat pedig pontosan ez vonzza.

A család a támadás után a legközelebbi repülővel Prágába utazott, most arra várnak, hogy a családfő holttestét is hazaszállítsák, ez azonban akár néhány hétig is eltarthat.

aktuality.sk

Nyitókép: aktuality.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »