Sávuottól pünkösdig címmel tartott konferenciát szeptember 24-én a budapesti Pünkösdi Teológiai Főiskolán a Keresztény–Zsidó Tanács (KZST).
Ezeket a kérdéseket vizsgálták a „Megszentelt helyek, idők, igék” címmel meghirdetett konferencián, melyet Paul Gracza, az eseménynek otthont adó intézmény rektora és Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, a KZST elnöke nyitott meg.
A rendezvény vendéglátója, Paul Gracza röviden bemutatta a főiskolát, amely 1991 októberében indult el pünkösdi szellemben, a tanulásnál három pillérre, a hitre, a tudományra és a közösségre építve. Az elmúlt bő három évtizedben ezerkétszáz diplomát adtak át; jelenleg ötszáz hallgatójuk van.
A rektor bevezető és „programadó” imaként a 67. zsoltár soraival köszöntötte a résztvevőket:
Martos Levente Balázs püspök, a Keresztény–Zsidó Tanács tavasszal megválasztott elnöke első alkalommal lehetett „háttérszervező”. Készülve a konferenciára aktualitást keresett, és egy folyamatban lévő művészeti projektre lett figyelmes. A kölni dómban éppen a kortárs német képzőművész, Andrea Büttner pályázata valósul meg, aki a Mária-kápolna szárnyasoltára feletti falra festett fekete mezőben egy „lebegő követ” jelenít meg; a lerombolt középkori kölni zsinagóga tóraszekrény-alapzatának feltárt részletét. A Tórában magát kinyilatkoztató Istenre utal a dómban megidézett kőtömb, amely ott Stefan Lochner 15. századi triptichonjának – nem bezárható – „felső szárnya” lesz. Az új alkotás az egymás iránti figyelem kultúráját, a megbékélést, a kapcsolatok gyógyítását és a közös ünneplést hivatott hirdetni.
De mi is az az ünnep, amely a konferencia vezérmotívumát adta? A zsidó vallás szerint sávuot a hetek ünnepe, az új kenyéré, a Sinai-hegyi tóraadás (törvényadás) emléknapja. A szó hetet jelent, az elnevezés pedig onnan ered, hogy pészah második napjától kezdve az ünnep időpontjáig hét hetet (pészahtól összesen ötven napot) kell számolni.
A sávuot szó esküvéseket is jelez, mert a hagyomány szerint ezen a napon két eskü is elhangzott: az egyiket a zsidó nép tette, hogy megtartja a kinyilatkoztatást, a másikat pedig az Úr: „Ti papok királysága és az én szent népem lesztek.” (Kiv 19,6)
A sávuotot a Tóra a pészah befejező ünnepének is nevezi, mert ez zárja le a megemlékezést az egyiptomi kivonulásról. A szolgaságból való szabadulás a szellemi, lelki szabadulással, a Tóra adásával vált teljessé.
A keresztény vallásban az ünnep megfelelője – más tartalommal – a húsvétot szintén ötven nappal követő pünkösd.
Darvas István főrabbi, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) elnöke a sávuot, a „dátum nélküli” ünnep kapcsán arra a kérdésre kereste a választ, hogy szent idő-e a kinyilatkoztatás ideje. „Igen és nem” – szólt a válasz.
A Tórában az első szent dolog: az idő. Isten megszentelte a hetedik napot. Az Isten által megszentelt idő a szombat; az emberek és a tettek által megszentelt idő az ünnep. A „köztes út” pedig az, amikor az isteni hatalom jóváhagyja azt, amit az ember kijelölt. A Tóra a kinyilatkoztatáshoz vezető utat szenteli meg.
Az Evangélikus Hittudományi Egyetem adjunktusa, Molnár Lilla Joel pünkösdje – Üdvösség a Sionon címmel Joel próféta személyével, történeti és irodalmi kontextusával és üzenetével foglalkozott. Jövendölésének szövegét elemezve, illetve Elie Assis, az izraeli Bar-Ilan Egyetem professzora kutatásaira hivatkozva a próféta működését a babiloni fogság idejére (Kr. e. 597–538) helyezik.
Isten a pusztulás képeire a megmenekülés ígéretével válaszol: „Aztán pedig kiárasztom lelkemet minden testre, fiaitok és leányaitok prófétálni fognak; véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak…
Mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a szabadulás.” (Jo 3,1.3.5)
S mindennek újszövetségi párhuzama az első pünkösdön Péter – Joel prófétára hivatkozó – beszéde: „És ez lesz az az utolsó napokban – mondja az Úr –, kiárasztom Lelkemet minden emberre…” (ApCsel 2,17–21)
Komoróczy Szonja, az OR-ZSE rektorhelyettese a szent és profán találkozásáról, a haszid zarándokhelyekről, a csodarabbik (cádikok) sírjainak látogatásáról tartott előadást.
A „csodarabbik útjának” állomásaira, a zsidó tiszteletadási szokásokra utalva többek között Nagykálló, Sátoraljaújhely, Olaszliszka, Mád neves rebbéit vette számba. A „Jákob lajtorjájaként” ég és föld között közvetítők közül a legismertebb Bodrogkeresztúr cádikja: a világhírűvé vált, sokat hivatkozott Reb (Steiner) Sájele (1851–1925). Megdöbbentő, hogy emléke ma is mennyire elevenen él itthon és külföldön egyaránt. Komoróczy Szonja kiemelte: a haszidok a cádik érdemeire tekintettel imádkoznak Istenhez a csodarabbik sírjánál, ahol kvitliket (cetliket) helyeznek el a kéréseikkel.
Mindezek kiegészítéseként Hardi Titusz OSB előbb a katolikus zarándokcélpontokról, a szentföldi helyszínekről, a vértanúk, szentek emlékhelyeiről és három „újkori” Mária-kegyhelyről (Lourdes, Fatima, Međugorje) szólt röviden, majd azt elemezte, hogy szent-e a szószékről hirdetett ige. A bencés szerzetes hangsúlyozta az igehirdető felelősségét; azt, hogy a prédikáció homília legyen, amely a szent szövegből, a textusból indul ki. Hozzátette:
A konferencia záró (egyben) címadó – Sávuottól pünkösdig – előadását Ungvári Csaba főiskolai docens, a PTF rektorhelyettese tartotta, felmutatva az ünnep eszkatologikus dimenzióit az Ószövetségben, a judaizmusban és az Újszövetségben.
Alapvetése az volt, hogy
A mezőgazdasági, aratási hálaadó ünnep a jeruzsálemi templom pusztulása után a tóraadás emléknapjává vált. Az első újszövetségi (jeruzsálemi) pünkösdkor, a Lélek eljövetelével pedig kezdetét vette az egyház végidőkről (is) szóló missziója.
A szimpóziumot Balázs Gábor, az OR-ZSE rektora azzal zárta, hogy
Fotó: Fábián Attila
Pallós Tamás/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
