Megszegte ígéretét a Jobbik, nem nyújtotta be a hazaáruló földtörvény hatályon kívül helyezésére irányuló törvénymódosítást – Gaudi-Nagy Tamás pontosítása

Gaudi-Nagy Tamás pontosítása a 4. és 5. bekezdés tekintetében az “Átütő erejű hatással járt mai földvédő tüntetésünk, most már nem állunk meg félúton” cikkhez.

“A felhívásunk a hatására a Jobbik frakció néhány tagja Hegedűs Lórántné vezetésével a mai napon benyújtotta az Országgyűlésnek az általunk követelt lépések közül kettőt teljesítő előterjesztést: az  egyik, a külföldiek földszerzését megtiltó Alaptörvény módosítást és a Kormányt az EU csatlakozási szerződés felülvizsgálatára kötelező országgyűlési határozati javaslatot, amelyért köszönet jár nekik. Azonban szomorúan kell megállapítanunk azt, hogy a hazaáruló földtörvény hatályon kívül helyezésére irányuló törvénymódosítást  ígéretük ellenére nem nyújtották be.

Ehelyett csupán egy olyan országgyűlési határozati javaslatot terjesztettek be, amely a magyar földet külföldieknek és oligarcháknak kiszolgáltató Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert hívja fel arra, hogy ő készítse el és nyújtsa be a saját maga és hazaárulótársai által kidolgozott, sőt körömszakadtig védett földtörvényt hatályon kívül helyező törvényjavaslatot.  Az országgyűlési határozat a törvénnyel ellentétben csupán egy közvetlenül érvényesülő hatással nem bíró, tehát külföldiek földszerzését közvetlenül megakadályozni nem képes alkalmatlan eszköz e körben. Régi mondás: kecskére ne bízzuk a káposztát, ne az árulótól várjuk az árulás megállítását.  De ez a hiány még a május 10-i első érdemi parlamenti ülésig pótolható, erre ezúton kérem őket minden magyar ember nevében és minden más képviselőt is.”

Hírdetés

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó: 

Átütő erejű hatással járt mai földvédő tüntetésünk, most már nem állunk meg félúton


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »